DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.

Vége a kőbányai drogbiznisznek
A rendőrök lecsaptak azokra a dílerekre, akik egy iskola közelében árulták a kristályt és a füvet. Az ötvenes éveikben járó férfiak bázisukat egy autószerelő műhelyből alakították ki, onnan osztották a tiltott szert. A BRFK X. kerületi rendőrök október 26-án fogták el őket, a műhely tulaját és egy társát Kőbányán, míg harmadik cimborájukat Angyalföldön. A rajtaütések során mérlegek, elektronikai eszközök kerültek elő, sőt még egy körözött elektromos rollert is lefoglaltak.

A történet azonban korábban kezdődött: már szeptemberben lebukott egy 36 éves díler, aki egy kőbányai iskola mellett árulta a drogot. Hamar kiderült, hogy ugyanabból a műhelyből szerezte be a portékát, mint a most elfogott társai. A házkutatás során simítózáras tasakokban fehér port, digitális mérlegeket és SIM-kártyákat is találtak nála.
A BRFK X. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói mind a négy férfit gyermekek által látogatott intézmények közelében folytatott kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. Mindannyiukat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat.

Aki kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekményekről információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es segélyhívón!

A beszélgetés a kommentek között található linkre kattintva megtekinthető! 👇

Vigyázó szemetek a kommentelőkre szegezzétek! Válaszoljatok nekik a nektek nem tetsző mondatokra! A tiszteletleneket…

„A vasútépítés ritmusa a terepen lüktet legerősebben.”
A Hónap Mérnöke novemberben Pap András, a STRABAG projektvezető-helyettese, aki meghatározó szerepet játszik a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal…

️ A tiszás kampányfőnöknek is elege van Magyar Péter őrjöngéseiből.
👉 Drámaian megromlott ugyanis az ex-MSZP-s Tóth Péter kampányfőnök viszonya Magyar Péterrel. Az utóbbi időben már rendkívül durván…

️ Orbán Viktor cseh szövetségesei megkötötték a koalíciós megállapodást.
👉 Andrej Babis hamarosan elfoglalja a miniszterelnöki széket. Hajrá Patrióták Csehországban is. 🤝

Ugye azt érdemes lenne eldönteni ott a Tiszánál, hogy jó-e az, ha emelkednek a nyugdíjak, akár ezen a módon, vagy rossz.
Mert eddig én azt hallotta az ellenzéktől, hogy Magyarországon megalázóan…

A Tisza TV-nek ez jutott eszébe '56 HŐSEIRŐL!
Gusztustalan
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média