Brüsszel bábmestere újra mozgásba lendült: Weber parancsol, Magyar Péter végrehajt!

A Tisza Párt, az Európai Néppárt lelkes csatlósa, teljes erőbedobással támogatja Ukrajna villámgyors EU-csatlakozását – még akkor is, ha ez legalább tízezer milliárd forintjába kerül a magyaroknak! Ez azonban nem zavarja őket, hiszen éppen ezért kapják a jussukat – euróban.

Magyar Péter mára szorosan illeszkedik a Soros-féle nemzetközi hálózathoz: politikai mozgásterét jelentősen meghatározzák a külső támogatások és a nemzetközi kapcsolatrendszerek. A bennfentes kereskedelem gyanúja, valamint az ezzel kapcsolatos vizsgálatok újabb kérdéseket vetnek fel pártja átláthatóságáról és függetlenségéről – ne feledjük, Soros is pontosan így kezdte a pályáját.

A nemzeti oldal nem fogja ölbe tett kézzel nézni, ahogy Brüsszel ügynökei lerombolják mindazt, amit a magyar emberekkel közösen építettünk fel az elmúlt másfél évtizedben.

Azt hiszem, hogy egy gyermek mellé a testvér után a legjobb egy vagy több (inkább több) olyan háziállat, ami megtanítja felelősséget vállalni, gondoskodni, tisztelni nem csak az embert, de minden…

️„Friedrich Merz ma nemcsak kancellárjelöltként bukott meg, hanem történelmet is írt. Mert ő az első jelölt a Német Szövetségi Köztársaság történetében, aki nem érte el a szükséges többséget” —…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média