Szerintetek nem gáz, hogy az előválasztásnak még vége sincs, de már világosan tudni lehet, hogy melyik három miniszterelnök-jelölt jut tovább a második fordulóba?

Karácsony Gergely, Dobrev Klára és Márki-Zay Péter már a délelőtti órákban kihirdették esti sajtótájékoztatóikat, amikor az urnákat még ki sem bontották, vagyis a szavazatok számlálása el sem kezdődött. Jakab Péter és Fekete-Győr András ellenben semmilyen tájékoztatót nem tart az eredményhirdetés alkalmából.

Van, aki ezen esetleg meglepődött? Nem is kérdés, hogy jó előre megírták már az egész ellenzéki színjáték forgatókönyvet, a három befutó személye rég le lett zsírozva. Sőt nem csak a miniszterelnök-jelölteké!

Egyesek már meg se próbálják tagadni, hogy megjátszott buliról van szó, Czeglédy Csaba, a DK szombathelyi jelöltje simán kiírta az imént a Facebook oldalára: “Rám szóltak, hogy bár hivatalosan tudhatom (...) mégse írjam ki (…): vezetek.”

Az egész bohózat komolytalanságát mellesleg jól mutatja az is, hogy ahogy magát az előválasztást sem tudták technikai malőr nélkül elkezdeni, úgy ma a szavazatok számlálása sem ment zökkenőmentesen, fél órás csúszással tudták csak elkezdeni a voksok összesítését.

Amint tehát azt eddig is tudni lehetett, a Jobbik és a Momentum nem tényező a baloldalon, az ellenzék irányítója továbbra is Gyurcsány lesz, aki mostantól a legkisebb ellenállás nélkül tudja majd rakosgatni a bábfiguráit a saját térfelén. Amíg hagyják neki.

Egy mém, újragondolva...

Úgy illik, és ez a minimum, ami kijár, hogy ma teli szájjal röhögjünk a sorozatból kiírt bohócon, de azért azt egy pillanatra se feledjük:

Ez valójában mégiscsak egy Gyurcsány-…

Miután a Jobbikból lett Ballikot sikeresen átejtette Gyurcsány Ferenc, a Momentum pedig amúgy sem nagy tényező, elérte, hogy különösebb ellenállás nélkül irányítani tudja a baloldalt és a Degenerált…

Karácsony Gergely azt mondja magáról, hogy mindenhol ismerik.
A valóság ezzel szemben az, hogy senki nem hallott róla még Brüsszelben sem.
Ellentétben Orbán Viktorral.
️Nézzétek végig a videót!…

ALAKUL EZ...
Hiába a több rúdnyi Parizer, a krumplistésztáspapírtálcásvirslivel kibélelt, Piros Arannyal megbolondított poiltikusi gasztrobloggerkedés, hiába az ordenáré tolvajozás, a kőbunkó…

És ők akarnak kormányozni: nem képesek összeszámolni a szavazatokat az előválasztási kampányesemény keretében, ma már biztosan nem lesz végeredmény, az MSZP például SMS-ben keres embereket arra, hogy…

Amikor Jakabot kritizálom, az ellenzékiek nekem állnak, hogy: én meg Orbán bohóca vagyok! Lehet!
Viszont én tudom hol a helyem. Nem játszok egy szerepet, hanem az vagyok aki. Nem akarok olyan babérokra…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média