Egyetértek… Én is úgy gondolom… Szerintünk… A minimumprogramunkban megállapodtunk arról, hogy… Ezek, illetve efféle panelek hangzottak el körülbelül egy tucatszor a péntek esti „előválasztási vitában”, amiben Fekete-Győr eljátszotta a lázadó gyerek, Márki-Zay a szép szóval és pofonokkal nevelő apa, Jakab a faluvégi lókupec, Dobrev a Mutti, Karácsony pedig a bölcs vezető szerepét – az államférfiét, aki Oravecz Nórai magasságokba képes emelni a politikai semmit mondás „tudományát”.

A show meglehetősen unalmas volt, hiszen a szereplői még abban is egyetértettek, miben nem értenek egyet, de hogy ez se okozzon zavart a szavazóik fejében, sietve leszögezték: náluk csak akkor születik meg egy döntés, ha arról közös megállapodásra jutottak.

Világos tehát, hogy a viták álviták, és az imitt-amott feltűnő cicaharc pedig legfeljebb a konc feletti jelentéktelen kis marakodás. És az ilyesmire is csak azért kerülhet sor, mert a zuglói Tóth Csaba vagy az ózdi Farkas Péter Barnabás túl korán, illetve túlzottan kompromittálta magát. Ezzel pedig megteremtették a lehetőséget arra, hogy a helyükre megpróbáljon benyomulni valaki, akinek amúgy nem osztott lapot a híres krupié, Gyurcsány Ferenc.

De ne legyenek kétségeink! A baloldal csupán parasztvakításnak szánta az előválasztást – pontosabban adatgyűjtő akciónak, mint anno a Gyurcsány-bot elindítását is (https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/04/feri-a-robot).

Ha te is átlátsz a szitán, és bosszant, hogy a baloldal már megint megpróbál hülyének nézni mindenkit, és nem akarod, hogy Gyurcsány nevessen a végén, oszd meg ezt a posztot, és kövesd az Aktuálist!

A folytatás pedig:
"Ha megnézi a heti színészi teljesítményeit, amit az országgyűlésben bemutat, most már jól tudjuk ezekről a beszédekről, hogy otthon, a tükör előtt gyakorolja be."

Nos, nemhiába…

🙏Kitartás minden budapestinek! Nekem a reggeli megbeszélésre sajnos nem sikerült odaérnem a dugók és a lezárások miatt, de más hátha sikeresebb lesz!

👉Általános benyomás: a dugók természetesen…

Ha már tegnap elmaradt a vita az ATV-ben, akkor mi ma este bepótoljuk: 19:25-től Nagy Attila Tiborral az „előválasztásnak” nevezett baloldali mozgósító kampányról és a Gyurcsány vezette ellenzék…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média