Ti mit szóltok ahhoz, hogy Nyugaton egyre több templomból csinálnak üzletet, éttermet, sőt akár diszkót is?
A Vatikán ugyan elítéli a szakrális épületek ilyen jellegű újrahasznosítását, de Nyugat-Európában nem ritka jelenség, hogy a hívők létszámának fogyatkozása miatt extrém megoldások születnek a kiürült templomok további üzemeltetésére. Így fordulhatott elő, hogy közös imádság helyett ma már főleg céges bulira gyűlnek össze az emberek Milano egyik legfelkapottabb - korábban templomként működő - szórakozóhelyén, Angliában Tesco költözött az Isten megüresedett házába, Spanyolországban pedig van egy város, ahol újabban gördeszkások gyakorolják legújabb trükkjeiket a templom hajójában kialakított skate-parkban.
Nyugaton az egyházak mind gyakrabban kénytelenek eladni vagy bérbe adni felszentelt épületeiket, mert azok eredeti funkciójukat – oda járó gyülekezet híján - már nem tudják betölteni.
Ezzel szemben a magyar kormány sokat tesz a keresztény kulturális örökség és az egyházi közösségek védelme érdekében. Tavasszal több mint 26 milliárd forintos kerettel fogadtak el egy templomfelújítási programot, 2010 óta pedig nagyjából háromezer templomot újítottak meg, sőt kb. 150 új templomot is építettek kormányzati támogatással. Igyekeznek segíteni a határon túli magyar keresztény közösségeket is, éppen idén nyáron jelentették be, hogy 3,3 milliárd forintból összesen 262 templom újulhat meg a Kárpát-medence magyar lakta területein, többek közt erdélyi, partiumi és bánsági településeken.
A vallás- és értékellenes baloldali szólamokkal szemben a kormány álláspontja az, hogy minden templom egyúttal a magyar közösség megmaradását is szolgálja, és arról tanúskodik, hogy a magyarság a Kárpát-medencében kultúrát teremtett, és közösséget alkotva él.
Rád érvényesek a szabályok, de a kiváltságos szocialista pártelitre nem. Neked a diplomához kell a nyelvvizsga, de Karácsonymég adjunktus is lehetett nyelvvizsga…
"Rád érvényesek a szabályok, de a kiváltságos szocialista pártelitre nem. Neked a diplomához kell a nyelvvizsga, de Karácsony még adjunktus is lehetett nyelvvizsga nélkül, csupán egy kis szocialista…
Lezárult az Oktatási Hivatal vizsgálata, amiből kiderült, hogy Kamugeli jogszabályt sértő módon szerezte tanársegédi és adjunktusi állásait a Corvinus egyetemen.
Na lássuk jól értem-e: Az eddig a MEGDÖNTHETETLEN népakarat szinonimájának számító Heti Napló szavazgatására eddig SIMÁN szavazhattak robotok! Online dronok,…
️ Bár a liberálisok sokszor hivatkoznak a nők és a gyermekek jogainak védelmére, mégis a tevékenységük végeredményben a nők és a gyermekek érdekeivel teljesen ellentétesek.