„Nem leszünk statiszták Magyar Péter filmszínházában” – kivonult a Fidesz és a KDNP a mai parlamenti ülésről, Gulyás Gergely pedig tiltakozásból lemond a Fidesz frakcióvezetéséről.
A Fidesz és a KDNP bejelentette, hogy tiltakozásul nem vesz részt sem a parlamenti vitában, sem a szavazáson.

Gulyás Gergely szerint „mostantól olyan politikai verseny van Magyarországon, ahol a képviselők legalább fele ki van zárva a politikai versenyből”. Hozzátette: „példátlan az államelnök leváltása, az az erőszakos hozzáállás, amit az elmúlt időszakban megtapasztalhattunk”.

A politikus azt is bejelentette, hogy „lemondok a frakcióvezetői tisztségről”, mert az alkotmánymódosítás értelmében a legnagyobb ellenzéki frakciónak nem lehetne olyan vezetője, aki közjogi értelemben nem felel meg az új szabályoknak.

Rétvári Bence úgy fogalmazott: „Nem leszünk statiszták Magyar Péter filmszínházában”, ezért a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a parlamenti ülésen. A két frakció Antall József sírjának megkoszorúzásával tiltakozik.

Magyar Péter lefagyott, majd azt sem tudta, hogy a miniszterének fia vagy lánya van.

BREAKING! Gulyás Gergely lemond a frakcióvezetésről!
Itt a teljes sajtótájékoztató!

Diktatúra! Mivel Gulyás Gergelyt kizárja a politikai versenyből a Tisza, így lemond a frakcióvezetőségről!

Óvatosan kérdeztem Ruff Bálint ávéhá-ügyi minisztert, nehogy értem is jöjjön a fekete autó.

Hogy mit gondolok Magyar Péter állítólagos luxusnyaralásáról?
️Pont nem érdekel, hiszen van pénze, megteheti, jár neki, még a honvédségi gép is jár neki, nyugodtan utazhatna azzal, hiszen…

️Távozik Gulyás Gergely a Fidesz parlamenti frakciójának éléről! Kiemelte: a Tisza ma az elmúlt 36 év leggyalázatosabb parlamenti döntésére készül! Jön a demokrácia halála!

Micsoda szívszorító, könnyfakasztó példája ez annak a totális szellemi tarolásnak, amit a közösségi média végzett a korosztályok között!

A mai huszon- és harmincéves zsenik egyszerűen túl elfoglaltak…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média