Hogy mit gondolok Magyar Péter állítólagos luxusnyaralásáról?
️Pont nem érdekel, hiszen van pénze, megteheti, jár neki, még a honvédségi gép is jár neki, nyugodtan utazhatna azzal, hiszen miniszterelnök, a nyaralása előtt NATO-csúcsra ment, ahol hazánkat képviselte. Pont erre van a honvédségi gép. Sőt, éppen oda kéne eljuttatni a magyar társadalmat és a hozzáállást, gondolkozást, hogy egyetlen magyart se zavarjon az, ha egy ország miniszterelnöke hivatalos útjához igénybe veszi a rendelkezésére álló honvédségi, kormányzati gépet. A világ minden vezetője így utazik, a magyarokat is arra kéne tanítania Magyar Péternek is, hogy ebben nincs kivetnivaló, kár ezen megütközni és felhorkanni.
A németeket és a franciákat sem zavarja, ha Merz és Macron az állami géppel megy, sőt, normálisnak és természetesnek gondolják, hogy nem egy fapados járattal nevetteti ki magát Németország és Franciaország első embere.
☝️Magyar Péter meg ahelyett, hogy segítené a magyar közgondolkodás javítását és előrelépését, inkább a legócskább módon hergeli és húzza lefele a magyarokat.
Mi lesz a következő? A politikai színház, vagy inkább cirkusz kedvéért hálókocsis vonattal megy majd tárgyalni Magyarország nevében, utána pedig egy kempingben sátrazik majd 2 éjszakát? Ide akar eljutni? Ez lenne neki a normalitás és nem az, hogy egy miniszterelnöknek felelőssége, komoly munkája és pénze is van, amihez járnak bizonyos kényelmi szolgáltatások, pont a munka kifogástalan elvégzése érdekében? Mert Magyarországról és hazánk jövőjéről van szó, nem pedig arról, hogy hány lájkot kap majd a következő Facebook-posztja egy fapados járatról.
️Szóval kicsit sem érdekel a nyaralása, sőt éppen azzal kapcsolatban is fordítva ül a lovon. Engem Magyar Péter kormányzása és Magyarország érdekel. Előbbi ugye nincs, csak Facebook-politizálás van, meg abszolút filmszínház, utóbbi meg nem lesz, ha így folytatja és így folytatják. És ez tragédia! Nekem ezzel van bajom. Felőlem nyaralhat, repülhet, a luxusszállodát is megengedheti magának, de kezdjen el dolgozni, kormányozni, tenni a magyarokért és legfőképpen vigyázzon Magyarországra. Kár, hogy ebből semmit nem látunk, sőt, egyre aggasztóbbak a folyamatok, a lépések. A Tisza miatt újra a merjünk kocsik lenni irányba robogunk!
Magyarország, az 1100 éves állam nem ezt érdemli! Isten óvja Magyarországot!

️Távozik Gulyás Gergely a Fidesz parlamenti frakciójának éléről! Kiemelte: a Tisza ma az elmúlt 36 év leggyalázatosabb parlamenti döntésére készül! Jön a demokrácia halála!

Micsoda szívszorító, könnyfakasztó példája ez annak a totális szellemi tarolásnak, amit a közösségi média végzett a korosztályok között!

A mai huszon- és harmincéves zsenik egyszerűen túl elfoglaltak…

Az, hogy hazudik nem meglepő. Ez az alapüzem nála. De az, hogy egy teljes nap kellett, hogy egyáltalán ki merje mondani a nevem, (tegnap még nem merte) és még most is beleremeg, az beszédes.

Hogyan lett a bolsevik forradalmi logikából kortárs identitáspolitika?

Mike Gonzalez Marxizmus 2.0-Bolsevikből bolsewoke című könyve provokatív, de gondolatébresztő kísérlet arra, hogy feltárja a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média