Russell Kirk öröksége ma is aktuális.
Az Alapjogokért Központ könyvismertetőjén, amelyen A konzervatív eszme című kötetét mutattuk be, központi kérdésként merült fel, hogy mit jelent ma…
Russell Kirk öröksége ma is aktuális.
Az Alapjogokért Központ könyvismertetőjén, amelyen A konzervatív eszme című kötetét mutattuk be, központi kérdésként merült fel, hogy mit jelent ma…
Lábujjhegy Peti nyaral.
„Erdoğannak inkább egy tangát kellett volna ajándékoznia neked. Akkor nem tűnt volna olyan furcsának.” – ezt írta egy török üzletember Magyar Péter posztja alá, amelyben a neki ajándékozott fegyverrel…
Nem a pénz zavarta, hanem az, hogy kevés jutott neki. És a hatalom… az a mámorító érzés… s bár a csúcson ritkás a levegő, de az ő forradalmi tüdejük bármit kibír.
Hont András gyűjtése nyomán
A mostani Tisza első vonala a NER harmadik-negyedik vonala volt. Vagyis a nagy rendszerváltás voltaképpen egy ravasz testcsel volt azoktól akik a NER-ben már nem jutottak…
Hihetetlen a mi péterünk!
Minden hónapban hazahozza az 'ezermilliárdokat'!
Már várjuk az augusztust, hogy akkor is hazahozza. Bár azt hittük, hogy ezt már múlt hónapban megtette, de sabaj.
Amit nem…
Leállt az Uzsoki utcai kórház szülészete.
ÁRADJON!