Ruandai munkalátogatás, 1. nap

Az Európai Parlament Fejlesztési Bizottsága négyfős delegációt küldött Ruandába, Közép-Afrikába. A járvány kitörése óta megy először küldöttség. A látogatás célja az Európai Unió által biztosított fejlesztési források felhasználásáról, a COVID-19 járványhelyzetről, vakcinációról, az ottani oktatási rendszerről és foglalkoztatáspolitikáról első kézből tájékozódjunk, és emellett a migráció is napirendünkön van. A delegáció különleges abból a szempontból is, hogy két magyar is tagja, rajtam kívül Hölvényi György az Európai Néppárttól. 50%-os magyar részvétel, ez igen! :)

Az első nap délelőttje az EU nagykövettel és más EU-tagállamok nagyköveteivel való egyeztetéssel kezdődött, majd tettünk egy kétórás látogatást az 1994-es ruandai népirtásnak emléket állító múzeumban. Az itt látott-hallott dolgok még kavarognak bennem, erről külön posztolok majd. Próbálok pozitív lenni, mert nem lehet napirendre térni afelett, hogy fél év alatt közel egymillió embert mészároltak le Ruandában, erről számos film készült, a legismertebb ezek közül a Hotel Ruanda. Ami viszont mindenképpen elképesztő, az, hogy 27 évvel ezután Afrikában ritkán tapasztalható béke, egyetértés és erős fejlődés jellemzi az országot. Ők már nem tuszik és hutuk, hanem ruandaiak, és ez szemmel láthatóan működik, mert mindenki akarja a békét.

Ezután a fővárostól, Kigalitól egyórányi útra levő Gashore-i Átmeneti Vészhelyzeti Mechanizmus (Emergency Transit Mechanism) alá tartozó menekülttáborba mentünk. Egész Afrikában csak két ilyen intézmény létezik, a másik Nigerben van. Itt olyan, főleg líbiai, szudáni, eritreai és szomáliai menekülteket fogadnak, akik Líbiában elakadtak és életük veszélyben van. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága kiemeli őket és a ruandai kormánnyal történt egyezmény értelmében ide hozzák őket átmeneti időre, majd innen mennek tovább oda, ahová befogadják őket. A statisztika szerint a többség Svédországba és Kanadába jut innen, de mennek - főleg nyelvi okokból - Franciaországba és Belgiumba is. Rendkívül érdekes volt látni, hogy igyekeznek ezeket a rendkívül képzetlen menekülteket felkészíteni az új életre. Személy szerint számos fenntartás fogalmazódott meg bennem az egész rendszer kapcsán, főleg azért, mert irdatlan sok pénzbe kerül ennek fenntartása, az ENSZ, az EU és több EU tagállam finanszírozza.

Az ország fővárosa, Kigali fejlett, rendezett, és tiszta, akárcsak a vidék, ahol jellemzően agrártevékenység folyik. Vidéken óriási a szegénység, de nagy a boldogság, mindenki mosolyog és örül az életnek.

Amit még érdemes tudni, és ennek utána is akarok járni: Ruandából nincs elvándorlás, elmenekülés a vidéki szegénység ellenére. Aki innen elmegy tanulni, továbbképezni magát, az más országok állampolgáraival ellentétben vissza is jön, mert Ruanda fejlődéséért akar tenni.

Itt valami jól működik!