Hogyan ne kampányoljon az ember fogyatékosságügy témájában?

👉Néhány nappal ezelőtt látott napvilágot egy kampányrap, mellyel kapcsolatban hangot adtam véleményemnek. Nem repestem az örömtől, hogy valaki biodíszletnek használ fogyatékossággal élő személyeket, most is ez a véleményem.

Csordás Anett elhivatott szülőként, aktivistaként lépett színre pár évvel ezelőtt és a baloldali média az otthonápolási #kampány arcává emelte fel. Egyetlen dolgot felejtett csupán el: nem egyedüli az ő problémája ez és nem is egy szűk csoporté, amit képvisel.

Magyarországon léteznek tradicionális fogyatékosságügyi érdekvédelmi szervezetek, reprezentatív tagsággal, komoly szakmai háttérrel és érintettek tömegével, akik évekig dolgoztak azon, hogy az otthonápolás megbecsültségét javítsák. A #fogyatékosságügy teljes spektrumát lefedő munka zajlott, amelynek eredménye a jelenleg érvényben lévő szabályozás. Ezt nem Csordás Anett és köre érte el, hanem ezen szervezetek, amelyek között ott volt az általam vezetett Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a #SINOSZ is. Egy közös munka egyik megállója, apró sikere volt ez, amiből most politikai tőkét akarnak kovácsolni.

Aki a fogyatékosságügyet képviselni akarja, annak először is az alázatot kell megtanulnia. Azt, hogy ő csak egy apró része annak a színes és gazdag világnak, ahol az érdekvédelemben közös harcostársak vannak, akiknek ugyanolyan illetékességük van. Mi közösen dolgozunk, megannyi egyedi probléma, világnézeti különbség ellenére. Ahol érintettek maguk mondják el álláspontjukat, önérdekérvényesítenek, dolgoznak. De senki nem asszisztál politikai ambícióknak.

👉Csordás Anett emellett valótlanságokat is állít. Ma reggel azzal vádolt meg, hogy hosszú éveken keresztül kérte, hogy segítsem több tízezer család életét, de nem válaszoltam. Az igazság ezzel szemben az, hogy dolgozom, a munkám nyilvánosság előtt zajlik, meg lehet mérni. Többek között az is ilyen segítség, amit a saját érdemének tart, abban is részt vettem. Más elfoglaltságom miatt nem tettem eleget konferenciára szóló meghívásának, mindössze ennyi történt. Az pedig nettó hazugság, hogy bárkinek is azt mondtam volna, hogy nem tehetem. Nonszensz.

Csordás Anett szerint én semmit nem tudok a fogyatékossággal élőkről. Saját jogon érintettként, érintett gyerekek szülőjeként, választott érdekvédelmi vezetőként és szakpolitikusként ezt a nevetséges állítást inkább nem minősítem. A kampányvideóban pedig nem magukért, hanem egy politikai jelölt mellett álltak ki.

Engem 2009 elején jelölt a Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltnek. Kezdettől fogva kiálltam amellett, hogy az érintetteket meghallgatva, velük együtt és nem helyettük kell szakpolitikai munkát végezni. Ennek szellemében szakmai konferenciát is szerveztem, amely bő egy hónappal előzte meg a választásokat. Akit érdekel, itt találja meg az erről szóló tudósítást: https://kosaadam.hu/hu/az_eselyteremtes_europaja/

👉Engem nyugodtan bírálhat, közszereplőként semmi problémám nincs ezzel, de az, hogy semmibe veszi a fogyatékossággal élő embereket képviselő nagy szervezeteket és hamis dicsfényben fürödve indul politikusnak, az vérlázító.

(A kép 2009. április 10-én készült.)

Nem akarjuk, hogy a 2010 előtti Gyurcsány-korszak visszatérjen

A baloldal egyszer már teljesen tönkretette az országot.

️ Emlékszünk a 2010 előtti időszakra:
Magyarország eladósítására
a…

Gyurcsány Ferenc büszke lehet tanítványára, aki hazudik reggel, délben meg este is.

️ Karácsony Gergely kétszer annyit keresett adjunktusként 2008-ban, mint azt múlt heti nyilatkozatában állította.…

Ózd jobbikos alpolgármestere, Farkas Péter Barnabás 2018-ban részt vett egy látogatáson a lengyel testvérvárosban, Chorzówban.

A jobbikos politikus hasonlóan a nácik karlendítéséhez, a kezét a…

Ma délelőtt meghívásra és adományok átadásának szándékával szerettem volna Kárpátalja több településre menni. A határon az ukrán hatóság közölte, hogy egy korábbi döntés alapján 3 évre ki vagyok…

Fekete-Győr András úgy fogalmazott, támogatná, hogy transznemű emberek tartsanak felvilágosító órákat az óvodásoknak és az iskolásoknak. Az unalomba fulladt balos miniszterelnök-jelölti “vitában”…

Jól halad a Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola felújítása!

Magyarország Kormánya nagy hangsúlyt fektet a bölcsődék, az óvodák és az iskolák fejlesztésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint…

Délelőtt Papkeszire látogattam, ahol az elmúlt időszakban két fontos fejlesztés is megvalósulhatott.

Utak, járdák felújítása

Magyar Falu program keretében lakóház vásárlása, ahol a felújítás követően…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média