Ma délelőtt meghívásra és adományok átadásának szándékával szerettem volna Kárpátalja több településre menni. A határon az ukrán hatóság közölte, hogy egy korábbi döntés alapján 3 évre ki vagyok tiltva Ukrajnából, majd egy határozatot is kézhez kaptam erről. Szomorúnak tartom, hogy az együttműködés keresése helyett ilyen eszközökhöz folyamodik szomszédunk, hiszen ez nem járul hozzá fennálló vitás kérdéseink rendezéséhez. Továbbra is a magyar közösség érdekében a megegyezésben és a jó szomszédi viszonyban vagyunk érdekeltek, de ehhez mindkét félre szükség van. A jó hír, hogy a tanszereket és a többi adományt sikerült eljuttatni Kárpátaljára.

Fekete-Győr András úgy fogalmazott, támogatná, hogy transznemű emberek tartsanak felvilágosító órákat az óvodásoknak és az iskolásoknak. Az unalomba fulladt balos miniszterelnök-jelölti “vitában”…

Jól halad a Balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola felújítása!

Magyarország Kormánya nagy hangsúlyt fektet a bölcsődék, az óvodák és az iskolák fejlesztésére. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint…

Délelőtt Papkeszire látogattam, ahol az elmúlt időszakban két fontos fejlesztés is megvalósulhatott.

Utak, járdák felújítása

Magyar Falu program keretében lakóház vásárlása, ahol a felújítás követően…

A kerítés jó és erős. Megállítjuk a migránshullámot. // The fence is good and strong. We will stop the migratory wave.

Zajlanak az utolsó simítások a helyszínen a 4. Budapesti Demográfiai Csúcs előtt. Köszönet kollégáimnak a rengeteg munkáért! Ma estére búcsúzom tőlük, mert indulok a miniszterelnökök vacsorájára. Ne…

Holnap Budapesten találkoznak a családbarát erők, azok a vezetők, akik a családokban látják a demográfiai kihívásokra a lehetséges legjobb választ. A családban van a megoldás, a családban van az…

🚴 Bringázzunk!
Kerékpárút ️ épült a kormány 230 millió forintos támogatásával a Nagykovácsi-Remeteszőlős-Budapest, Adyliget útvonalon.
🙌 Kipróbáltuk.

Ma délután Orbán Viktor és Andrej Babiš közös szemlét tartott a magyar szerb-határon.

Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette, hogy fel kell készülnünk arra, hogy növekedni fog a migrációs nyomás,…

Napló/1372: November végén kezdődik a Sinkovits Imre Kollégium a lakiteleki Népfőiskolán. Tegnap ennek apropójából sajtótájékoztatót tartottunk Sinkovits-Vitay Andrással, Nagy Dórával és Biró…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média