sajtóközlemény

Digitális uniós tb-kártyát a személyek szabad mozgásának védelmére!

Az Európai Parlament tegnap esti plenáris ülésén az európai társadalombiztosítási kártyáról, illetve a digitális európai tb-szám bevezetéséről tartott vitát. Kósa Ádám, a Fidesz EP-képviselője hozzászólásában emlékeztetett, a közös informatikai rendszer kialakítása nélkül kivitelezhetetlen a digitális tb-kártya ötletének hatékony megvalósítása. Kiemelte, hazánk azon hét tagállam között szerepel, akik már sikeresen megvalósították a technikai elvárásokat.

Kósa rámutatott: „A közelmúltban az Európai Bizottság is elismerte Magyarország kiemelkedő teljesítményét, amiért maradéktalanul kiépítette a határon átnyúló adatcsere feltételeit biztosító elektronikus rendszert.” Mivel azonban az EU 27 tagállama közül ez még csak hét országban valósult meg, Kósa feltette a kérdést: „Hogyan legyen közös EU-s tb-szám, ha nincs meg a közös informatikai rendszer?”

A képviselő felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai országok polgárai gyakran vádolják azzal a Kelet-Európából érkező munkavállalókat, hogy elveszik a munkát előlük és lenyomják a béreket. „Egy EU tb-kártya bevezetése világosan megmutatná, hogy a kelet-európaiak igenis tisztességesen vállalnak munkát más tagállamokban” - mutatott rá Kósa.

A fideszes képviselő hozzátette: „Elengedhetetlen, hogy az Európai Bizottság olyan elvárásokat támasszon a tagállamokkal szemben, melyek hatékony, valós megoldást adnak a személyek szabad mozgásának védelmére és nem mélyítik tovább a keleti és nyugati tagállamok közötti konfliktust.

🟠 Együtt, közösen határozzuk meg a közeljövőt. Azt, hogy Magyarország maradjon magyar ország, vagy bevándorlóországgá váljon.

Most dől el, meg tudjuk-e őrizni keresztény kultúránkat, nemzeti…

️Nincs új a Nap alatt, ha Magyarország lejáratásáról van szó!

️ A minap tette közzé előzetes észrevételeit Magyarországról Irene Khan, az ENSZ vélemény- és véleménynyilvánítási szabadsággal foglalkozó…

️Másfél éve hoztunk egy döntést: a segélyek és a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkahelyek megtartását és létrehozását támogatjuk a járványhelyzetben.

🤝Ehhez olyan bátor magyar cégekre volt…

Napló/1433: A Filmszemle után a lakiteleki Népfőiskola Nemzeti Panteonjában, a Kölcsey ház előtt felavattuk Sára Sándor bronz mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását. Az első képen Sara…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média