️Nincs új a Nap alatt, ha Magyarország lejáratásáról van szó!

️ A minap tette közzé előzetes észrevételeit Magyarországról Irene Khan, az ENSZ vélemény- és véleménynyilvánítási szabadsággal foglalkozó különmegbízottja. Szóba is került persze a balliberális mantrák mindegyike a médiaszabadság és médiapluralizmus kérdésétől kezdve egészen a gyermekvédelmi törvényig.

️Úgy tűnik, Megbízott asszonynak az a mérgező környezet, ha egy országban nincs túlsúlyban a liberális fősodor, hanem épp csak annyira van jelen, mint a konzervatív oldal. Sajnáljuk, ha egyesek nem azt a liberális hegemóniát találják itthon, mint amit a „fejlett” Nyugaton megszokhattak, számunkra azonban a médiapluralizmus a különböző nézetek egyenlő megjelenését jelenti.

Azt is lassan megszokhatjuk, hogy a szokásos frázisokkal próbálják a gyermekeink védelmében tett intézkedéseket is élesen bírálni. Ezzel kapcsolatban ugyanakkor álláspontunk világos: senki, még az ENSZ sem mondhatja meg a magyar szülőknek, hogyan neveljék gyermekeiket. Ez az ő kizárólagos joguk, amit mindenkinek tiszteletben kell tartania.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a teljesen „független és objektív” Irene Khan egyébként nyolc évig volt a Soros György által is bőségesen megfizetett egyik NGO főtitkára…

️Másfél éve hoztunk egy döntést: a segélyek és a munkanélküliség finanszírozása helyett a munkahelyek megtartását és létrehozását támogatjuk a járványhelyzetben.

🤝Ehhez olyan bátor magyar cégekre volt…

Napló/1433: A Filmszemle után a lakiteleki Népfőiskola Nemzeti Panteonjában, a Kölcsey ház előtt felavattuk Sára Sándor bronz mellszobrát, Lantos Györgyi szobrászművész alkotását. Az első képen Sara…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média