A századik születésnapján köszöntötte az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Kapcsos Gyula honvédségi nyugdíjast, aki 1921. június 7-én született Budapesten.
A századik születésnapján köszöntötte az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Kapcsos Gyula honvédségi nyugdíjast, aki 1921. június 7-én született Budapesten.
A Honvédelmi Sportszövetség felkérésére hagyományteremtő módon, első alkalommal rendezik meg az Elite Challenge Cadet Edition tábort június 17-23. között.
Érdekelnek a részletek? Kattints 
https://…

Világraszóló és a családok életét megváltoztató magyar találmányok - 1. rész
Szent-Györgyi Albert, a C-vitamin felfedezője, az első és máig az egyetlen olyan magyar tudós, aki a világ legnagyobb…
Ugye veletek is előfordult már, hogy valamit a kocsiban
felejtettetek?
A következő napokban nem árt picit jobban odafigyelni! ☝Az autó ilyenkor kis üvegházként működik és percek alatt „szauna” 🥵…
„Ennyi tehetségünk van, gyerekek." - mondta Gyurcsány 2006-ban. Megszorítás, elszegényedés, szemkilövetés lett a „tehetség" eredménye.
Most Gyurcsány tanítványa, Karácsony Gergely mutatja be a „…
EGYÉJSZAKÁS KALAND, BUDAPEST A NEVED
Megtetszett neked. Talán magad sem tudod megindokolni, mi fogott meg benne, hiszen ép ésszel nehéz megérteni, hogy miért pont ő kellett neked. A többiek…
“Hungary is a secular state looking for its way to God,”…