Írország második legidősebb embere azzal ünnepelte a 107. születésnapját, hogy misére ment abban a templomban, ahol megkeresztelték. Hihetetlen érzés, amikor olyan gyülekezetbe járhatsz, amelyet egész életedben jól ismertél. Amikor nemcsak az oda járó embereket szereted, hanem az...

Írország második legidősebb embere azzal ünnepelte a 107. születésnapját, hogy misére ment abban a templomban, ahol megkeresztelték.

️ Tudtátok, hogy mintegy 20 féle élménypedagógiai foglalkozást kínál a Bálna Honvédelmi Központ és ott akár ezer évet is visszarepülhettek az időben?

️ A HadERŐ következő adásában nemcsak erről…

G. Fodor Gábor: Ha felüti az ember az újságot, a következőt látja.

Németország Ukrajnának akar fizetni és nem a német gazdáknak.

Lengyelországban Soros emberi úgy állítják helyre a jogállamot, hogy…

Olvasom nemrég, hogy a neussi általános iskolában diákok egy csoportja arra kényszerítette a többieket, hogy a saría szerint éljenek az iskola falain belül. Állítólag volt itt kövezés meg kötelező…

Mindent eltörölni

A Sorosista lengyel globálnyik kormány éppen olyan vehemenciával kezd bele a társadalom átalakításába, mint jakubinus, majd bolsevik őseik tették azt.
A politikai ellenfelek…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média