Olvasom nemrég, hogy a neussi általános iskolában diákok egy csoportja arra kényszerítette a többieket, hogy a saría szerint éljenek az iskola falain belül. Állítólag volt itt kövezés meg kötelező ruhaviselet a lányoknak, szóval, minden. Durva.

De az durvább, hogy ma reggel meg azt olvasom a német sajtóban, hogy a terrorban tartott diákok egy része már áttért az iszlámra.

Én a magam részéről ott, ahol ilyen dolgok történnek már nem sok esélyt adok. Mert ilyen állapotban nem elég elzavarni azt a balos kormányt, amelyik ezt okozta. Észre kell venni a társadalomnak saját magán, hogy mint olyan, egy bukott társadalom. És, ha ezt sikerül még azt követően is csak komoly erőfeszítéssel lehet felállni.

De szerintem jobb eleve nem elbukni és nem megválasztani ilyen hazaáruló balosokat.

Mindent eltörölni

A Sorosista lengyel globálnyik kormány éppen olyan vehemenciával kezd bele a társadalom átalakításába, mint jakubinus, majd bolsevik őseik tették azt.
A politikai ellenfelek…

A kemény balos, milliárdos Bigének nem tetszik ha a vagyonáról beszélnek. A “nép szegény gyermeke” kép így széthullik.
️ Mert a baloldalon is vannak milliárdosok, csak róluk valahogy hallgatnak a…

Amíg Magyarországon csak fóliázottan lehet olyan könyvet vásárolni, ami LGBTQ történetről szól vagy ilyen szálat tartalmaz, addig Amerikában a szülőket maximum csak figyelmeztetni tudják, hogy…

️ egyszer valaki elmondhatná, Svédország milyen háborútól is retteg, miután 210(!) éve nem volt hadviselő fél és kizárólag NATO-államokkal határos

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média