A tavaszi időszakot mindig a megújulás fogalmához kapcsoljuk. Valami új, valami friss, valami izgalmas. Nem csak a természet éled újjá gyönyörű színpompában, hanem az emberi lélek is kibontakozik a téli szürke és felhős fásultságából. Ilyenkor alkotni kíván az ember, barátk...
,,Túlságosan sokat törődünk azzal, hogy mit gondolnak rólunk. Azzal pedig már kevésbé, hogy mi mit gondolunk magunkról. Pedig az önismeret fontos pontja, hogy képes vagyok magammal jó társaságban lenni. Képes vagyok leülni egyedül egy kávézóban úgy, hogy nem bújom a telefonomat.."
“Továbbra is ki kell állnunk Ukrajna mellett, több katonai és pénzügyi támogatással, és igen, egyértelmű utat kell biztosítani Ukrajna számára, hogy csatlakozzon az Unióhoz." (Ursula von der Leyen)…
Tegnap délelőtt körbevezették a delegációnkat a párizsi Szenátus épületében, vagyis a helyi parlamentben. A Luxembourg Palota az olasz reneszánsz jegyében épült Medici Mária megbízásából, aki gyermeke…
Ünnepélyes állománygyűlésen emlékeztünk ma meg a Tűzoltónapról, azaz Szent Flórián, a tüzes mesterségek védőszentjének napjáról.Idén is sok kolléga vehetett át elismerést a központi tűzoltónapi…
Majd valaki csapja már fel az 1998-ban megnyitott majd 2003-ban lezárt csatlakozási szerződés fejezeteit, és keresse már ki nekem ezt a passzust ami erről rendelkezik️ ☝️Mert most az EU a…