A Szolnoki Tuning Találkozóvalóban kinőtte magát, olyan közösségformáló erővel bír, ami nem csupán a szolnokiakat, de az ország többi szegletében élőket is bevonzza. És ezért hatalmas köszönet jár a…
A szolnoki reményeket már a hétfői napba sűrítjük, de a meccs végkimenetelétől függetlenül a hangulat pazar volt! Csak az Olaj!❤️
György Lászlóinnovatív látásmódja a fiatalok számára követendő példa, kormánybiztos úr könyve minden bizonnyal olyan olvasmány, mely reálisan láttatja a középosztály, és ezzel együtt a gazdaság…
A Barátság Nyugdíjas Klub tagjai közé mindig öröm megérkezni, az ember ilyen közösségben mindig feltöltődik, most sem volt ez másként.
Köszönöm a meghívást, amennyit a város a nyugdíjas klubjaitól kap…
Szolnok már hosszú évek óta törekszik arra, hogy zöldebb, takarékosabb, ezáltal élhetőbb város legyen.
Ezen törekvések pedig nem maradnak észrevétlenül: az E.ON Hungária Zrt. és a BYD Magyarország…
György Lászlógazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár gyakran látogat Szolnokra, s programjának részeként egy kiemelten fontos témában tartott vitafórumot középiskolás diákoknak a…
Szurkoljunk közösen pénteken a csarnokban az Olajbányásznak!
Hogy annak is közösségi élmény legyen a döntő harmadik találkozója, aki nem utazik Szombathelyre, kinyitjuk a sportcsarnok kapuit, és közös…
Tasnádi Zoltánképviselő urat ma elkísértem a választókörzetében, hogy támogatói aláírásokat gyűjtsünk. Az emberek túlnyomó része elégedett a Széchenyi ezen részén folyó munkával, örömmel szavaznak…
Szabó Krisztina nem ismeretlen a belváros lakói előtt, ebben biztos vagyok, hiszen magától értetődő, hogy a körzetben élve érdeklődik a helyiek problémái, javaslatai iránt.
Civilként is rengeteg…
Földi úton történő szúnyoggyérítés lesz május 20-án,
a napnyugta utáni órákban.
Pótnapok: május 21-22.