Vasárnap óta két dolog biztos:
1. Amit diktatúrának hittetek, nem volt az
2. Most teremtettétek meg a diktatúrát
Üzenetek százai jönnek tőletek, hogy ez, ami történt, nem kerek, hogy itt valami nem stimmel. Eltelt már három nap, és a fájdalom, a kétségbeesés, a gyász nem múlik; a hazájukat, nemzetüket szerető magyarok ezt képtelenek elfogadni.
Emberek, nem tudom, mi történt, ugyanúgy elvárnám én is, ahogy ti, hogy valaki előáll, és elmondja az igazat. Ha egyáltalán van ilyen.
Hadd meséljek el egy ma esti beszélgetést, ami engem nagyon mellbe vágott. Többször rákérdeztem, hogy biztos jól értette, biztos jól hallotta, amit hallott. Azt mondta, igen, sőt a mellette állótól is ő maga akkor hirtelen rákérdezett, hogy ezt te is hallottad? A válasz az volt, hogy igen.
Ez az ember nekem személyes ismerősöm, az én meghívottam volt. Fültanúja volt egy mondatnak, amit nem akárki mondott nem akárkiknek.
Ez a mondat így hangzott: „Átvertetek, elárultatok!”
Nem összeesküvés-elmélet ennek a bejegyzésnek a célja, csupán az, hogy itt mindannyian válaszokat keresünk, senki nem hülye. Pláne nem több mint kétmillió magyar.
Ezt az információt nem valakitől hallottam, aki valakinek a valakijétől, és így tovább, hanem ezt az én meghívottam, ismerősöm hallotta ott, aznap este.
Mindenki azt kezd ezzel, amit akar, de egy dolog biztos: akarjuk tudni az igazságot!
/posztok.hu





️




