Nina Obuljen Koržinek horvát Kulturális és Médiaügyi Miniszterrel egyeztettünk Zágrábban a további együttműködési lehetőségekről.
Ezer szállal kapcsolódik a magyar és a horvát nemzet kultúrája. A két ország nyolc évszázados államközösségének, a két nemzet évezredes közös múltjának olyan gazdag kulturális öröksége van, amit külön-külön és közösen is érdemes megmutatnunk a nagyvilágnak. Az együtt gondolkodás építi a jövőt!

🤝Párizsi kitérő Marine Le Pennél, a Nemzeti Tömörülés frakcióvezetőjénél. A Patrióták a harmadik legerősebb frakciót adják az Európai Parlamentben. A pártcsaládunk erős és egyre erősebb lesz. A…

Ma a hagyományos műegyetemi ünnepségen először emlékeztünk úgy 1956-ra, hogy immáron több idő telt el az első szabad választásoktól mostanáig, mint amennyi a forradalomtól a rendszerváltoztatásig.
A…

Magyarország sohasem felejti a szabadságáért életüket áldozó hőseit. Lakitelektől a fővárosi Műegyetemig, Gyenesdiástól Mezőkövesdig már a hivatalos ünnepnap előtt is megidézték 1956 forradalmi…

Közel 150 laptopot adtunk ma át Dunakeszin. Nagy öröm számomra, hogy az a kezdeményezés, amit 2020-ban 100 laptoppal kezdtünk el, mára országos programmá vált és immár több százezer laptop jutott el a…

A Műegyetemtől a Bem térig tartó út a forradalom útja: 1956-ban ezen az úton csaknem egy évtized rettegése vált semmivé Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szerint, aki az ünnepi beszédet mondta.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média