„A Fradi életem első szerelme. Kitartottunk egymás mellett jóban, rosszban." - Albert Flórián
Album Szentmise és egyetemi tanévnyitó Szegeden
️A hallgatók sikere, a nemzetünk sikere is
️
Ahhoz, hogy a szegedi Gál Ferenc Egyetem hallgatói számára alternatívát teremtsen, elengedhetetlen, hogy felvegye a kapcsolatot a térség gazdasági, társadalmi szereplőivel. Ezzel bíztosíthatják a hallgatók pályájának gördülékeny indulását, valamint a térség gazdasági fejlődését és kultúrájának megerősödését.
Ezek a feltételek alapozzák meg a fiatalok sikerességét, és, hogy jövőjüket itthon tudják, és vágyjanak tervezni.
„A Fradi életem első szerelme. Kitartottunk egymás mellett jóban, rosszban." - Albert Flórián
️ Január közepén hirdettük meg a pályázatot és már több mint 2️⃣0️⃣ ezer családdal kötöttünk támogatási szerzödést napelem és energiatároló telepítésére a Napenergia Plusz Program támogatásával
️…
Jó sportolást, kellemes kikapcsolódást kívánok vasárnapra!
Az elmúlt három napban számos megbeszélést folytattam külön, a hozzánk érkezett pénzügyi vezetőkkel. Ezek egyike volt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnökével tartott találkozó. Az…
Arnolddal edzeni olyan, mint Pelével dekázni. Felemelő 💪😎
Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik a legelején azt mondta, tartsunk egy népszavazást.
Döntsük el: bevándorlóország legyen Magyarország vagy ne?
A nép világosan megmondta, hogy szó sem lehet…
☝ Vissza kell állítani Európa versenyképességét. - Orbán Viktor
Nincs új a nap alatt.
Új ciklus, új szereplők, régi gyakorlat:
az ellenzéki EP-képviselők jövő héten az EP-ben megint a saját hazájukat akarják támadni.
Ennyi.
Az Európa Stratégia Kutatóintézet oldalán elérhető a legújabb írásom.
Őrület! Hat év börtönbüntetés kiszabását kérte tegnap a palermói ügyészség Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettesre, amiért belügyminiszterként megvédte Olaszország határait, az Európai Unió külső…