„Számunkra mindig a nemzeti érdek lesz az első.
Akkor is, ha ez maguknak nem tetszik.”
„Számunkra mindig a nemzeti érdek lesz az első.
Akkor is, ha ez maguknak nem tetszik.”
🤝A mai nap egyik állomása Zánka volt, ahol átbeszéltük az eddig elért eredményeket és természetesen a jövőbeni terveket is.

A választókerületem 10 ezer feletti települései mellett, a 10 ezer alattiak…
Új év, új lendület. Áldozatsegítő munkatársainkkal megterveztük az előttünk álló feladatokat. Van segítség! 


🟠 Indulás az Európa Tanács Jogi Bizottság ülésér, ahol a magyar delegáció nevében az Emberi Jogok Európai Bírósága magyar ítéletei végrehajtásának állásáról tartok beszámolót.
🙏 Mindig a magyar…
Energiabiztonságunk érdekében az orosz energiától való függést csökkentenünk kell. (Lantos Csaba, energiaügyi miniszter)
Ferenc pápa az abortuszról: Senki sem állíthatja, hogy joga van dönteni egy másik ember élete fölött, különösen, ha az a másik ember ilyen védtelen és kiszolgáltatott.

️ Ameddig Nemzeti kormányunk van, Magyarország, magyar ország fog maradni!
Nincsen kétség afelől, hogy a dollárbaloldal beengedné a migránsokat.
Mi a migrációt ellenezzük, és a családokat támogatjuk.
Női polgármestereket fogadtam a Sándor-palotában. Hatalmas felelősség, kincs, és egyben lehetőség is az, ami az ő kezükben van, hiszen a saját településük életét igazgatják, közelről ismerik az ott…
️ A veszélyek korában a magyar válasz a stabil kormányzás. Megvédjük a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket. 
