Kereskedő Zoltán atyát, emeritus plébánost ötven évvel ezelőtt, 1970. június 20-án szentelték pappá Baján. Kereskedő atya meghatározó szerepet töltött be a kiscsávolyi egyházközösségben, 35 éven keresztül, a plébánia életének egyharmadában szolgálta a híveket. A mai napon aranymisét celebráltak tiszteletére, amelyen sokan részt vettek. Köszönöm eddigi szolgálatát, jó egészséget és Isten áldását kívánom Zoltán atyának!
A Vojtina Bábszínház társulata bohócokkal, zsonglőrökkel, gólyalábasokkal és sok-sok nevetéssel búcsúzott online évaduktól a Nagytemplom mögötti Emlékkertben. Indulhatnak a nyári programok!
Édesanyaként én is megtapasztaltam, hogy mekkora segítséget jelent a hétköznapokban, amikor van valaki, aki ért a csecsemőgondozáshoz, akinek van akár már évtizedes tapasztalata és segít minket a…
“A gyerek orvosság, karbantart.” Így van. 👍 Legkisebb gyermekem, Samu fiam holnap lesz nyolc éves, hétvégén már közös játékkal ünnepeltünk. Remélem még sokáig karbantartjuk egymást!
2x30 milliós beruházással turista pihenő és szálláshely épült a Pécs melletti Jakab-hegyi volt pálos kolostorban, mely illír, kelta, római és Árpád-kori magyar kultuszhely is volt:
Átadták a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógát Budapesten. A második világháború óta romos épületet négy év alatt, a kormány támogatásával újították fel.