️23 éve️, Eszter lányom névnapján választottak meg először Baja és térsége országgyűlési képviselőjének!️ Köszönöm szépen a megtisztelő megbízatást, minden nap azért dolgozom, hogy megszolgáljam ezt a bizalmat!️ (Ja, és természetesen boldog névnapot kívánok minden Eszternek!)

Az 55 fős tanácsadói válságstáb hajnalig tartó vajúdása végül megszülte a mindent elsöprő érvet Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti alkalmassága mellett:

Gratulálunk! 👏🇭🇺
A magyar csapat öt arannyal, négy ezüsttel és hat bronzzal zárta a budapesti vizes Európa-bajnokságot a Duna Arénában.
Kapás Boglárka, az UTE versenyzője egy arany, egy ezüst és egy…

Ismernek pünkösdi népszokásokat? Ilyenkor például a lányok pünkösdi rózsát tettek a mosdóvízbe, hogy egészséget hozzon számukra. A legények pedig annak a lánynak az ablakába tűzték a…

A NATO-tagság nem helyettesítheti a saját hadsereget. Katonai tudás, elszántság, fegyelem és haditechnika terén is lépést kell tartanunk.

A Kárpát-medencében nekünk kell, hogy legyen a legerősebb…

Az EuroPark nevű szövetség a nemzeti parkok és egyéb védett területek célkitűzéseit és jelentőségét kívánta népszerűsíteni. Az Europarc Szövetség (korábbi nevén Európai Nemzeti Parkok és Natúrparkok…

Pünkösd a húsvétot követő ötvenedik nap, mozgó ünnep, neve a görög pentekosztész 'ötvenedik' szóból ered. Eredetileg a zsidó nép ünnepe, előbb a befejezett aratást, később pedig a Sínai-hegyi…

A világhírű nemzeti parkjainkban megóvjuk természeti kincseinket, ezek látogatása a fizikai és mentális egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul.

Ma van az európai nemzeti parkok napja.

#fidelitas

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média