A Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében hajtott végre korszakváltó, innovatív fejlesztést az Axiál Kft. bajai telephelyén. Ezzel még hatékonyabban tudják kiszolgálni az ügyfeleiket. Az összesen kétmilliárd forintból megvalósult projekthez a kormány több mint egymilliárd forinttal járult hozzá. A mostani beruházás egyszerre szolgálja a térség gazdaságának fejlesztését és a helyi munkahelyek megőrzését. A vállalkozások továbbra is számíthatnak a kormányra, hiszen a magyar gazdaság csak a magyar emberek és a magyar vállalatok munkája által válhat sikeressé!
Görgess tovább!
Vácduka nem csak erősödik, de szépül is. A Magyar Falu Program 51 millió forintos támogatásából a művelődési ház belseje újult meg.
Az olimpikonok mellett köszöntöttük a varsói EB érmes magyar birkózóit is: a bajnok Lőrincz Tamást, az ezüstérmes Sastin Mariannát és Kiss Balázst, illetve a harmadik helyezett csepeli Fritsch…
Arccal az 5 millió felé. Ez is lehetne a mottónk, hiszen nemsokára elérjük az 5 millió beoltott főt. A baloldalnak viszont valami egészen más, talán az, hogy "a hatalomért bármit". Erről és más fontos…