Fajszon jártam, ahol a térségi öntözési közösség vezetőjének meghívására találkozhattam a helyi gazdákkal.🤝
Szót váltottunk az agrárium aktuális kérdéseiről, a térséget és az országunkat érintő fontos ügyekről.
Hajrá Fajsz, hajrá Dusnok

Ha a baloldal nyerne vasárnap, akkor lenne megszorítás.
Ha pedig a jobboldal nyer, akkor nem lesz megszorítás.

Csak a Fidesz!

A magyar falu program egyik legnagyobb nyertese Nyugat-Baranya: a 174 település látványosan fejlődött Nagy Csabamunkája nyomán. Ahhoz, hogy a térség ezután is előre menjen, ne hátra, vasárnap ismét…

Százak segítették a kampányunkat, ezrektől hallottunk sok-sok biztatást. 🙏

De tízezrekre lesz szükség vasárnap, szerte a Rábaköz és a Sokoróalja szavazóköreiben!

Most vasárnap: mindenki hozzon magával MÉG EGY EMBERT

Mi már 2002-ben is hittünk a szeretet és az összefogás erejében. Akkor nem voltunk elegen, ezért visszatérhettek a múlt…

3 millió forint támogatást kapott a Dunakeszi Evangélikus Egyházközség a dunakeszi evangélikus templom külső homlokzatának felújítására.
Gratulálok!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média