Újabb támogatás a nemzetiségek számára

Három pályázati kiíráson is sikerrel vettek részt a térség nemzetiségi egyesületei, intézményei. Az összesen mintegy 60 millió forint kormányzati támogatást kulturális rendezvényekre, táborok szervezésére, valamint intézményfenntartásra fordíthatják a győztesek. A támogatások összege 300 ezer forinttól egészen 5 millió forintig terjed.

Az első, úgynevezett „Nemzetiségi kulturális pályázat”-on a térség nyolc településének – Baja, Gara, Hercegszántó, Bácsbokod, Nemesnádudvar, Dusnok, Vaskút, Bácsborsód – nemzetiségi szervezetei mintegy 20.5 millió forint támogatásban részesültek. Az összegből – több más mellett – 300 ezer forintot kapott a Bajai Szerb Nemzetiségi Önkormányzat a hagyományos szerb búcsú megrendezésére, 700 ezer forintot a Német Önkormányzat Nemesnádudvaron a Szent Mihály Napi Borünnepre, fél millió forintot pedig a Dusnoki Kulturális Egyesület a „100 dusnoki recept – 100 dusnoki háziasszony” című, magyar-horvát nyelvű receptkönyv kiadására.

A „Nemzetiségi táborozási pályázat”-on 16.5 millió forintra pályáztak sikeresen Hercegszántó, Baja, Vaskút és Dusnok nemzetiségi egyesületei. Ebből például a hercegszántói Veseli Santovcani Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület indíthat tábort a montenegrói Herceg Noviba mintegy egymillió forintból, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának diákjai pedig 3 millió forintból indulhatnak tanulmányi útra Berlinbe.

A harmadik kiíráson nagyrészt működési támogatásokra lehetett kormányzati támogatást igényelni. Ezen öt település – Baja, Nemesnádudvar, Hercegszántó, Vaskút, Dusnok – összesen 12 pályázata bizonyult eredményesnek, mintegy 21.1 millió forint értékben. A vaskúti, hagyományos német zenét játszó Kraul Antal Fúvószenekar 700 ezer forint, a horvát hagyományokat őrző Dusnoki Kulturális Egyesület 1.25 millió forint, az MNÁMK alapítványa pedig 5 millió forint működési támogatásban részesült.

🤝 Januárban már érkezett kormányzati támogatás az egyházi és a nemzetiségi célkitűzések segítésére. Az akkori, több mint 26 millió forint most újabb jelentős összeggel, mintegy 60 millió forinttal egészült ki. A velünk élő nemzetiségek elválaszthatatlan részét képezik történelmünknek és hagyományainknak, ezért is fontos, hogy minden lehetséges eszközzel támogassuk őket!

Idén Lengyelország vette át az EBESZ éves soros elnökségét. Kiemelt céljuk, hogy a nemzetközi szervezet még hangsúlyosabb szerepet töltsön be az európai biztonsági kihívások kezelésében, legyen szó…

Az elmúlt 10 évben a magyarok kitartó munkájának köszönhetően példátlan fejlődésen ment keresztül Magyarország.

Továbbra is előre menjünk, ne hátra!

Ha a baloldal „Kapitánya” szerint a melegházasság, a gyermekvédelmi törvény eltörlése, a drogliberalizáció és az egyházi intézmények támogatásának csökkentése egy keresztény program, akkor vajon…

Felháborító, hogy Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje egyre gátlástalanabbul sértegeti a vidéki embereket!

Önálló beavatkozó lett a Koroncói Önkéntes Tűzoltóegyesület!

🤝 Minden tiszteletem a koroncói csapaté, hogy kitartásuknak, elhivatottságuknak köszönhetően elérték ezt a minősítést!

Egyúttal…

A sümegiek régi vágya látszik teljesülni a 84-es út menti körforgalom megépülésével. A tervek készen állnak és a munkálatok is elindultak! Arra kérek mindenkit, hogy az építkezés ideje alatt fokozott…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média