Már több mint 27 ezer család igényelte a 2019-ben bevezetett falusi CSOK-ot. A családonként akár több millió forintos támogatás új lendületet adott a magyar falvak fejlődésének. A falusi CSOK továbbra is kérhető használt lakás és ház vásárlására, megvásárolt ingatlan felújítására, korszerűsítésére, kibővítésére a legfeljebb 5 ezer lakosú településeken. Ha tehetik, éljenek a lehetőséggel

Megerősítjük azokat, akiket a válság leginkább sújtott.

👉 13. havi nyugdíj
👉 Családi adóvisszatérítés
👉 Munkát terhelő adók csökkentése
👉 Adómentesség 25 év alatt

Nekünk mindig Magyarország az első!

Ma, a vallásszabadság napján emlékezünk meg a hitük, vallásuk miatt üldözöttekről.
Mi, a munkánk során mindennap felhívjuk a figyelmet: a legüldözöttebb vallás a világon a kereszténység.
3️⃣4️⃣0️⃣…

Mindig úton.

Most irány Szentendre, aztán Pilisvörösvár, majd Budapest, este újra Szentendre.

Sok fontos találkozó és megbeszélés lesz ma is annak érdekében, hogy még jobb legyen a Pilis-Dunakanyarban…

️ Januárban ismét időpontfoglalás nélkül lehet felvenni a koronavírus elleni első, második vagy harmadik, megerősítő oltást a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon.

Újra a magyar határt védő rendőrökre támadtak a migránsok és kövekkel rongáltak meg egy rendőrautót Kunbajánál. Magyarország továbbra is megvédi a határait az illegális bevándorlóktól.

2021-ben összesen 𝟏𝟕𝟏.𝟎𝟏𝟓 Audi gördült le a gyártósorról, ami 10 százalékos növekedést jelentett nemcsak a cég 2020-as teljesítményéhez képest, de az utolsó járvány előtti év gyártásához képest…

ITT AZ ÚJ KAMPÁNYDALUNK! ✌️
Néha a baloldali médiahálózat is segíthet.
Nekik is köszönhetően a napokban az országban sokan ismerhették meg a Chache Rom zenekar és a komlói Orsós Ferenc (Gogen)…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média