Jól halad a bajai déli elkerülő út építésének előkészítése

Elkészült a bajai déli elkerülő út engedélyezési terve. E szerint a szakasz a Keleti körút és a Bokodi út csomópontjába tervezett körforgalomtól indul, átvezet a Baját és Bácsszentgyörgyöt összekötő Vaskúti úton megépülő körforgalmon, majd a Monostori úton kialakítandó körfogalomig halad. Az új útszakasz közel 4 kilométer hosszú lesz.

Az idén fontos döntések születtek a déli elkerülő út megvalósításának ügyében. Magyarország Kormánya áprilisban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásként nevesítette a fejlesztést, mostanra pedig elkészült az engedélyezési terv is.

A hazai forrásból megvalósuló építkezés tervezése során a szakemberek úgy számoltak, hogy az elkerülő út burkolata 7.5 méter széles lesz, kétszer egy sávon halad majd, mintegy 4 kilométer hosszúságban.

Rendkívül fontos előrelépés, hogy elkészült az engedélyezési terv. A térségben, Baján és a választókerület többi településén is folyamatosan fejlődik az úthálózat. Több más mellett nemrégiben átadhattuk a rémi, és a szeremlei bekötőutat, és elkészült a Jelky-téri körpálya is. A mostani beruházással pedig teljessé válhat a Baját tehermentesítő elkerülő út is. Bízunk benne, hogy az út tovább javítja a város levegőjének minőségét, és gazdasági szempontból is újabb lendületet ad a térségnek.

10 kilométerrel meghosszabbodik a 2x2 sávos M2 gyorsforgalmi út: folyik a Vác-dél és Vác-észak közötti szakasz előkészítése.

Az állami NIF Zrt. feladata a kiviteli terv szintig (környezeti…

Lezárult a Gyurcsány-show első felvonása. Mit gondolunk róla? Tegnap a HírTV-ben ez is szóba került

Karácsony Gergely nem elég, hogy rossz főpolgármester, lépten-nyomon hazudik és semmiért nem vállalja a felelősséget.
Gyurcsány bábja kétszer annyit keresett adjunktusként, mint amennyit bevallott.…

Idén is ötmilliárd forint fordítható szociális tűzifára!

A nyertes önkormányzatok a támogatásból vásárolt tűzifát 2022. február 15-éig oszthatják ki a rászorulók részére, a támogatás teljes összegének…

Megérkeztek a KSH legújabb - júliusi - adatai a keresetekről.

👉 A bruttó átlagkereset 433 700 forint volt, ami nettó 288 400 forintot jelent, összesen 7,9%-ot nőtt egy év alatt.

Az orvosi béremelés,…

To był dla mnie wyjątkowy zaszczyt odebrać Honorową odznakę Ministerstwa Obrony RP!
Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki!
Kimagasló megtiszteltetés ért, amikor átvehettem a Lengyel…

A Versenyképességi Tanács ülése előtt munkareggelire invitáltam #V4-es barátainkat, hogy egyeztessük álláspontjainkat a klímacélok teljesítésével kapcsolatban.

Az alábbi javaslatokat vetettem fel:
1️⃣…

ORBÁN VIKTOR vagy GYURCSÁNY FERENCSzépen letisztult minden, akár most vasárnap meg lehetne tartani a parlamenti választást👍
Jövő tavasszal erre az egy kérdésre kell választ adnia Magyarországnak

A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média