Elindult a jelentkezés az MKÖ 2022-es évfolyamába! 
🧑
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram célja, hogy a fiatalok a közigazgatáson belül megtalálják az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő…
Segítség a beteg gyermekeknek
Jelentős támogatással segíti a Családokért Felelős Minisztérium a gyermekdiabétesz centrumokat. A nemrégiben lezárult pályázattal országosan 21 intézmény modernizálhatja tovább szolgáltatásait, köztük a Bajai Szent Rókus Kórház is. A fejlesztés összege városunkban több mint 11 millió forint.
Az idén újabb pályázattal segíti a Családokért Felelős Minisztérium az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek ellátását. A kiíráson keresztül civil szervezetek és diabétesz centrumok is fejlesztési támogatáshoz juthattak.
A gyermekdiabetológiai szakrendelést 2018-ban azzal a megfontolással indította el a Bajai Szent Rókus Kórház, hogy a problémával küzdő családoknak ne kelljen városunktól távol eső centrumokba utazniuk a kezelések idejére. A kezdeményezés fontosnak bizonyult, hiszen az indulás óta folyamatosan emelkedik a 3 és 18 év közötti gondozottak száma.
Kórházunk fontos célkitűzése, hogy a Baja és környéki gyermekek ugyanolyan technikai színvonalú ellátáshoz juthassanak, mint a legfejlettebb országok diabétesz centrumainak betegei. Ehhez járul hozzá a mostani sikeres pályázat is. Az elnyert, 11.1 millió forint kormányzati támogatásból intézményünk több más mellett fogyóeszközöket – például ujjbegyszúró készülékeket, vérvételi eszközöket –, valamint az ellátás további fejlesztéséhez szükséges berendezéseket, több más mellett új EKG-t, hordozható számítógépet és vérgáz-elemző készüléket vásárolhat.
Bízunk abban, hogy a beruházás további könnyebbséget hoz a diabétesszel küzdő családok életébe. A Bajai Szent Rókus Kórház folyamatos szakmai, technikai fejlődése mindnyájunk közös ügye, amelyben Magyarország Kormánya is segítő partnerünk.
A kórház térségünk egyik legfontosabb intézménye, amely az utóbbi években nagyszabású fejlesztések helyszíne volt.
Azért dolgozunk, hogy egyre biztonságosabb legyen a térség lakóinak egészségügyi ellátása!
Elindult a jelentkezés az MKÖ 2022-es évfolyamába! 
🧑
A Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram célja, hogy a fiatalok a közigazgatáson belül megtalálják az érdeklődési körüknek leginkább megfelelő…

Vízipipadohány fűrészporból és aromákból. 👉 Európa egyik legnagyobb, 20 tonnás dohányfogását vitte véghez az adóhivatal.
☝A pénzügyőrök nagy mennyiségű, gyanús eredetű vízipipadohány-szállítmányt…
Nagykanizsa megvolt, nyomás Strasbourgba, kezdődik az őszi ülésszak az Európa Tanácsban és mi adjuk a soros elnökséget!
🙏 Két fantasztikus vendéggel beszélgettem zsúfolt teltház előtt a Pécsi Cirfandli Esték Covid-kényszerszünet utáni első alkalmán:
️Felföldi Lászlóval, a Pécsi Egyházmegye 85. megyéspüspökével, aki a…
Van még itt egy kínzó kérdés: ha Jakab Péternek tényleg fontos a magyarok megélhetése, akkor az előválasztási vita alatt miért nem tiltakozott kézzel-lábbal az adóemelési tervek ellen? Új komái…
Kávészünet.
️
Tartalmas és izgalmas beszélgetésen vehettem részt a think.BDPST csapatánál!
️

Az interjú megtekinthető: 
️
A think.BDPST podcast következő adásának vendége 𝗦𝘁𝗲𝗶𝗻𝗲𝗿 𝗔𝘁…

Indián nyár, kormányülés. Szép napot mindenkinek! 

Újabb elemmel bővítjük az otthonteremtési programot.