Felháborító, hogy már Kijevből is nyíltan meg akarják mondani, mi történjen Magyarországon!

Most már a nemzetbiztonsági szolgálatok is megerősítették, amit eddig is tudtunk: Kijev nyíltan beavatkozik a magyar belügyekbe.

Az átfogó vizsgálatuk megállapította, hogy ezek a megnyilvánulások tudatosak és szisztematikusak, céljuk pedig a magyar belpolitikai folyamatok, így az áprilisi választás befolyásolása. Egy olyan bábkormányt akarnak, mint a Tisza Párt, amelyik a mi pénzünket gondolkodás nélkül Ukrajnába küldené.

Ez a pénz hiányozna a bajai és a bácskai családoktól. Hiányozna a nyugdíjakból, a családtámogatásokból, és azokból a fejlesztésekből, amikért nap mint nap dolgozunk.

A bácskai emberek munkájának gyümölcse a magyar családokat illeti, nem egy idegen háborút. Brüsszel mellett üzenjük meg Kijevnek is: nem fizetünk!

Ameddig nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig ezekről a kérdésekről nem Kijevben és nem is Brüsszelben fognak dönteni.

Ezt tudják Ukrajnában is.

Ezért akarnak egy új, ukrán-barát kormányt…

Nagy István, Igazság órája:
A magyar adórendszer a szociális érzékenységre és a családok támogatására épül. Ez párját ritkítja a világon. Meg kell becsülnünk!

Nagy István, Igazság órája:
A kormány eldöntötte, hogy a kormány átvállalja azt a különbözetet, amivel januárban többet fizetnének a családok a rezsiért. A kompenzáció a gázzal, az árammal és a fával…

Orbán Viktor: Én ott leszek, ahol lenni kell és tartani is fogok egy zászlót, ami alatt össze lehet gyülekezni!

A Tisza Párt mai ígéretei semmiben sem különböznek attól, amit a baloldali összefogás ígért négy évvel ezelőtt.

Nem ültünk tétlenül: a legmodernebb technológiák nyomában jártunk az izraeli Védelmi Minisztérium Nemzetközi Védelmi Együttműködési Igazgatóságánál.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média