Ez a mostani helyzet:

A szankciók és a háború miatt a kormány összes célzott programját fél évvel el kellett halasztani. A gazdasági program része, hogy július 1-jétől adómentessé tettük a csedet és a gyedet, valamint megnöveltük a gyerekek utáni adókedvezményt, szeptember 1-jén pedig megindítottuk a 3 százalékos otthonteremtési programot. Már most küldjük a nyugdíjasoknak a vásárlási utalványt, októberben a háromgyerekes édesanyák élethosszig adómentesek lesznek, novemberben kifizetjük a nyugdíjkiegészítéseket, majd januárban a 6 havi fegyverpénzt. Január 1-jétől megint növeljük a gyerekek utáni adókedvezményt, és a legalább két gyermekkel rendelkező, 40 év alatti édesanyák élethosszig adómentesek lesznek. Megvédjük a szociális és kulturális ágazatban tervezett minimálbér-emelést, és a 13. havi nyugdíjat kifizetjük február elején. Féléves csúszással ugyan, de mindent meg fogunk valósítani.

Migránscsempész emberkereskedő is lehet EP-képviselő!

Carola Rackete egy illegális migránsokat szállító NGO-hajó kapitánya volt. Az afrikai partokhoz közel összeszedték őket a csónakokból majd ahelyett…

Már nem az az izgalmas, mit mond a Tisza Párt, hanem az, hogy mit nem akarnak elmondani azért, hogy ne bukjanak meg!
Ennyi.

Menczer Tamás, Harcosok órája:

Magyar Péter egy gyáva ember, ezt személyesen is megtapasztaltam, mikor előttem reszketett. Egyetlen esetben tud magabiztosan viselkedni, ha a színpadon, mikrofonnal a…

Menczer Tamás a Harcosok órájában:

A Tisza Párt új alelnöke szerint a Bokros-csomag megmentette Magyarországot. Összeér a jelen a múlttal, Forsthoffer Ágnesről így már mindent tudunk. A Tisza-adó…

Kubatov Gábor, Harcosok órája:
Szeretnénk elnézést kérni
a kötcseiektől.
Több mint 20 év nyugodt összegyűlés után Magyar Péterék harcteret csináltak az otthonukból.
Több mint 3 ezer településből…

A Tiszás gyűlölet-kommentelők vagy bérgyűlölködők vasárnap óta a Miniszterelnök kötcsei mondatain lovagolnak, tudniillik hogy “semmi nem lesz elfelejtve”.
Ők fenyegetésnek értelmezik, ezeket az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média