„A nép szikla, amelyre egy nemzet élete biztosan épül.”

Dusnokon ma közösen emlékeztünk államalapító királyunkra, Szent Istvánra. Ő olyan sziklára építette hazánkat, amely ma is biztos alapot ad: a hitre és a közösségekre.
Az ünnep emlékeztet minket arra, hogy a kenyér táplálja a testünket, a hit a lelkünket, a kultúránk pedig a szellemünket.

️ Magyarország Szűz Mária oltalmában áll, ez ezeréves örökségünk és megmaradásunk fundamentuma.

Isten áldja Dusnokot, Isten éltesse Magyarországot!

️ Magyarország 1️⃣0️⃣2️⃣5️⃣ év után is a Szent Istváni alapokon áll: keresztény, nyugati, magyar ország. Mi pedig minden erőnkkel meg fogjuk védeni!

A magyarság nem hasonult meg, és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt…

Időutazás a magyar történelem sorsfordító pillanataiba? A Hősök Útján most lehetséges! Nyolc magyar hős nyolc hősies döntésének történetét tekinthetik meg az érdeklődők, hagyományőrző csoportok…

Különleges kialakítású helikopterek, Gripen vadászgépek, teherszállító katonai repülők. Ilyen volt az augusztus 20-i légi parádé a Duna felett. Nézze meg!

Látványos drónshow-val, fényfestéssel, lézerjátékkal és Európa legnagyobb tűzijátékával zárult a Szent István Nap programsorozata.
Isten éltessen, Magyarország

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában! 15 millió…

Látványos fényfestéssel és lézerjátékkal, Európa legnagyobb tűzijátékával zárult a Szent István Nap programsorozata.
Isten éltessen, Magyarország

Nincs augusztus 20. országtorta nélkül! Ti próbáltátok már valamelyiket? Hegyvidéken és Észak-Újbudán is több helyen megkóstolhatjuk az ünnepi tortákat!

Hegyvidéken az Apor Vilmos téri Hegyvidék…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média