Az identitás, mint politikai fegyver konferencia Harc a normákért címet viselő kerekasztal-beszélgetésen Fekete Rajmund történész, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója kiemelte, miközben az Istenbe vetett hit egy „idejét múlt cucc” lett, a család pedig lényegtelen, nincs is szükségünk rá, azt látjuk, hogy a nemek csereszabatossá váltak. Aszerint változtathatom a nememet, amilyen lábbal épp aznap felkeltem – fogalmazott Fekete Rajmund.

Baczoni Dorottya történész, a XX. Század Intézet igazgatója szerint a szabadság 1968-nak a központi eleme volt, csakhogy napjainkban ezen szabadság teljességének az illúziójából fakadnak olyan gondolatok, hogy a pedofília az lehetséges, az belefér. A vágynak inkább rendre van szüksége, mint szabadságra – szögezte le.

Megadja Gábor eszmetörténész, a Századvég kutatóintézeti igazgatója a beszélgetésben úgy fogalmazott, a magyarok semmilyen ilyen „beavatkozási kísérletet” nem szeretnek, lehet az feminizmus, gender vagy bármi más. Csepregi Gábor az MCC vendégoktatója, a vezetőképző akadémia tanácsadója arról beszélt, őt a gendermozgalomban „a humor teljes hiánya, humortalan emberek” ijesztik meg, akik nem tudnak önmagukon nevetni és nagyon komolyan veszik magukat.

Füredi szüret 2024
A bor élet, erő, egészség.

Köszönjük a szőlősgazdáknak egész éves munkájukat! Az áldott termés, csak jó bort forrhat ki. 👏

A szüreti vigalom vár mindenkit minőségi borokkal, remek…

Alsóörs ma is vár mindenkit szeretettel!

A III. Kolbászsütő Fesztivál második napja. Este hatig a színes, illatos kavalkád folytatódik.

Jó szórakozást kívánok mindenkinek!

𝗘𝗺𝗹𝗲́𝗸𝗲𝘇𝘁𝗲𝗸 𝗵𝗼𝗴𝘆 𝗷𝗮́𝗿𝘁𝗮𝗸 𝗮 𝗹𝗲𝗻𝗴𝘆𝗲𝗹𝗲𝗸? 𝗨𝗴𝘆𝗮𝗻𝗮𝘇𝘁 𝘁𝗲𝗿𝘃𝗲𝘇𝗶𝗸.....

Magyar Péter a szekta tüzelésére ismét kitett egy populista posztot arról, hogyan reformálná…

Világszínvonalú kajak-kenu akadémiát hoztunk létre. Adott az elsőrangú sportpálya, adott a színvonalas oktatás és a jó közösség is.
Minden megvan, ami a sikerhez kell.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média