(…) „egy nem tudom, hol van, a térképen nem tudom megmutatni ország” kis pártjának a részéről hatalmas fegyvertény volt – és Viktor ekkor végre találkozott Sorossal is. New Yorkban, a Central Park sarkánál, a ¬Columbia Square-en állt Soros irodája. A Central Park a globalista világ közepe, és a legtetején, a legfelső emelet volt Sorosé, oda hívta meg a fideszes fiúkat.

Viktor számára ez olyan volt, mint amikor az ördög megkísértette Jézust, és azt mondta neki, hogy itt a lábaid előtt a világ, tessék, a tiéd lehet. Viktor lenézett a hatvanadik emeletről, és tényleg ott volt előtte a világ. Soros megdicsérte, hogy milyen jól harcolnak Magyarországon, és ha így folytatják, akkor ebből siker lesz. (…)

Soros azt is mondta, hogy nagyon tetszik neki, amit Viktorék csinálnak, és ezért úgy döntött, hogy innentől kezdve minden költségüket – ami szükséges ahhoz, hogy a győzelem meglegyen – állja. Ez volt az ajánlat. (…) "Az emberek annyira támogatnak minket, hogy semmilyen plusz pénzügyi forrásra sincs szükség, de ha majd egyszer kell, akkor ezt a nagylelkű ajánlatot szívesen beváltjuk.” Ezzel Viktor leszerelte Sorost. (…)

Biró András: A nemzeti szuverenista formációknak a valódi ereje abban rejlik, hogy rávilágítanak arra, hogy a különböző néppárti és szociáldemokrata erők, amelyek teljesen belesimultak a…

Azért kapott Magyarország 200 millió eurós gigabírságot és napi 1 millió eurós kényszerítő bírságot, mert nem hajlandó alávetni magát az EU migrációs paktumának.

️Vajon miért maradt el Magyar Péter mai, strasbourgi sajtótájékoztatója? Ha tippelnem kellene, akkor valószínűleg azért, mert a botrányos ügyeit bemutató videót Deutsch Tamás elküldte a többi EP-…

🤝 Tulia Ackson asszony, az Interparlamentáris Unió elnöke hivatalos látogatáson vesz részt Magyarországon, hogy többek között részt vegyen az IPU alapításának és az Országgyűlés IPU-tagságának 135.…

Petykó nyilván lemondta a mai sajtótájékoztatót; el kell még magyarázni a kinti elvtársaknak, miért is nyúlt le egy telefont, aztán dobta a Dunába.
nem olyan egyszerű dolog ez, na, főleg, ha a barátait…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média