Én meg már azt hittem, hogy a demokrácia és elfogadás mintája, aki előttünk jár.
️ Csak nem hazudtak, akik ezt mondták?
Pártpolitikai szempontból Magyar Péter megjelenése átalakította az ellenzéki erőviszonyokat.
Ez természetesen a Fidesz számára is új stratégiát követel meg, amivel kapcsolatban a miniszterelnök a választást értékelő beszédében úgy fogalmazott: „a mai napon legyőztük a régi ellenzéket, a mai napon legyőztük az új ellenzéket és mindegy, hogy hívják az éppen soros ellenzéket, újra és újra, mindig le fogjuk őket győzni!”
👉Ez azt jelenti, hogy a kormányfő is érzékelte az új helyzetet, az új ellenzéki erőviszonyokat és ennek megfelelően fogja majd kialakítani a kormányoldal taktikáját. A Fidesz Európa egyik leginnovatívabb pártja, mindig megtalálja a legmegfelelőbb eszközt és természetesen a stratégiát. Magyar Péter kapcsán is ez lesz a helyzet.
Én meg már azt hittem, hogy a demokrácia és elfogadás mintája, aki előttünk jár.
️ Csak nem hazudtak, akik ezt mondták?
️EZ ÍGY NAGYON NINCS RENDBEN
️
Az elmúlt 2 hónapban több mint 20 esetben támadtak rá bajtársainkra mentés közben. A legtöbb esetben a támadó maga a beteg volt, akit próbáltak ellátni az életmentők, de…
Közösen a biztonságos közlekedésért
GURUL A BRINGA MUSTRA
️👍🚴
️
Idén másodszorra „Gurult a város” Mosonmagyaróváron, most azonban a…

Az Apostolok Cselekedeteinek közös olvasásához továbbra is csatlakozhattok: https://www.facebook.com/groups/417175857979559
Már most sok értékes hozzászólás van a csoportban, amit nagyon köszönünk!
Több száz milliótól eshetnek el a bukott kormányfő bizalmasai, ha…