️Törökországban Recep Tayyip Erdoğan, valamint az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja 2002 óta folyamatosan dominálja a török politikát, míg Lengyelországban a Jarosław Kaczyński nevével fémjelzett Jog és Igazságosság 2015 óta megkerülhetetlen erő.
A tavalyi választások során Erdoğan és pártja történelmi győzelmet aratott, Kaczyński és pártja pedig fájó vereségbe szaladt bele, így az idei önkormányzati választásoknak egészen más helyzetből indult neki a két domináns párt.
️Mégis, a 2019-es eredményeihez képest előbbi komoly veszteségeket könyvelhetett el, utóbbi ugyanakkor a vártnál jobban szerepelt és képes volt stabilizálni magát.