Az Amerikai Egyesült Államok vezette globális rend helyett ma Kína alakítaná ki a saját globális rendjét, tanulva a Washington által elkövetett hibákból, javított változatban valósítva meg a kereskedelem és gazdasági kapcsolatok által összetartott, jórészt békében és jólétben élő emberiség elképzelését.

👉A hegemón uralmának megdöntése – tehát maga a világrendszerváltás – azonban hosszú és nem teljesen zökkenőmentes folyamat.

Minél inkább kiegyenlítődnek a két vezető hatalom erőviszonyai, annál inkább nő a kockázata annak, hogy gravitációs erejük ketté – vagy akár még több részre – szakítja a geopolitikai univerzumot.

Nem mintha kétségeim lettek volna, hogy ez így megy

Akkor én most Svédország ügyben megfordítanám az ellenzék által felállított sorrendet:
️nem Magyarország jön a törökök után a szavazásban ☝️
Hanem…

Ezt a fényképet Maciej Wasik, a lengyel parlament megválasztott képviselője, korábbi lengyel belügyminiszter-helyettes készítette. Miután tegnap kiengedték a börtönből, szeretett volna a mai napon…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média