️A véres terrortámadás ellenére a globális Dél jelentős része Palesztinával szimpatizál. Ennek okait Kosztur András szerint három csoportba lehet sorolni:

1️⃣Egyrészt, a gyarmatosítás elleni küzdelem 20. századi hagyományai és az akkor kiépített kapcsolatok hatása sok helyen máig él. Ezt Oroszország is ki tudta használni nemzetközi kapcsolataiban, és ugyanígy él vele Palesztina, illetve a Hamász is, nem véletlen, hogy vallási alapú szent háború helyett inkább nemzeti-felszabadító küzdelemként próbálják kommunikálni saját harcukat.

2️⃣Másrészt, a globális Dél nagyhatalmai közül sokan az amerikai befolyás csökkenésében érdekeltek – ez egyébként nem választható el teljesen az előző ponttól –, Izrael pedig Washington egyik fő közel-keleti partnere már évtizedek óta.

3️⃣Harmadrészt, a globális Dél jelentős részét muszlim országok alkotják, ahol a vallási alapú szolidaritás, illetve a zsidókkal szembeni vallási alapú ellenszenv is mozgatórugóvá válhat, és olykor az adott országok vezetésének pragmatikus számításait is felülírhatja, mint ahogy azt a szaúdi–izraeli kiegyezés bukása esetén a gyakorlatban is láthattunk.

️A mai instabil helyzetben a Nyugat-Balkán integrációja alapvető európai érdek!

Az Európa Tanács Politikai Bizottsága konferenciát szervezett Szkopjéban!

🤝🇲🇰Az ET PKGY elnökével és az Észak-…

Afgán fegyveres embercsempészek is megjelentek a déli határnál️Az illegális migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár️A migrációt nem menedzselni, hanem megállítani kell️Megvédjük a határainkat,…

️Márki-Zay! Az “urat” kihagyom, teljesen érhető okokból.

Orbán Viktor Veszprémben tart beszédet, mert nemcsak a főváros miniszterelnöke.
Annak és akkor tart, akinek és ahol akar.
Ugye nem gondolja, hogy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média