Isten, áldd meg a magyart!
Béke kell, bölcsőkkel és nem sírokkal teli világ!
Isten, áldd meg a magyart!
- Ferenc pápa -
„Húsz évig tartó következetes építkezés, magasszintű szellemi háttérsugárzás és erőteljes népi felhatalmazás kellett a legutóbbi kétharmados jobboldali győzelemhez, és ahhoz, hogy letisztuljon, megerősödjék a konzervatív eszmerendszer Magyarországon” – ezzel nyit az az interjú, amelyet A harmadik nemzedék cím alatt a Magyar Demokrata közölt.
️A beszélgetésben Békés Márton, mint a Kommentár folyóirat főszerkesztője beszélt a negyedévente megjelenő lap hivatásáról, de kitért a jobboldali kormányzás konzervatív gondolati hátországára is.
Isten, áldd meg a magyart!
Béke kell, bölcsőkkel és nem sírokkal teli világ!
Isten, áldd meg a magyart!
- Ferenc pápa -
A Momentum és a magyar nyelv szépségei 


☝️Ez akkor is így van ha, azzal nem értesz egyet. Ez a nagy büdös helyzet.
A Magyar Honvédség két H145 helikoptere és személyzete már tegnap felkészült és készen áll az indulásra Szlovéniába! 


Tények, adatok jobbra.
️
Molonók, duma balra.
️
INDEX
"Egy számjegyű lesz idén az infláció – ezzel a kijelentéssel már minden gazdasági elemző egyetért."
A Magyar Honvédség két H145 helikoptere már tegnap felkészült, s készen áll az indulásra Szlovéniába! 


A Magyar Honvédség két H145 helikoptere készen áll…
Az Európai Bizottság önti a pénzeket a magyar dollármédiának, erről is beszél Ibolya Csenge a friss videójában.
️
️
️
️Jó reggelt mindenkinek!❤️ Kivéve a
dollármédiát…