A rendszerváltoztatással és az első szabadon választott országgyűlés által megválasztott Antall-kormánnyal megnyílott az út Magyarországon a konzervatív politikai elmélet és a vele szövetséges jobboldali politikai...

️A posztkommunista rendszerben húsz éven keresztül (1990–2010) érvényesült az a liberális kulturális hegemónia, amely már a nyelv szintjén diszkreditálta a konzervatív gondolatokat.

👉Mégis, egy szívós felépítési folyamat során az egymással együttműködő konzervatív gondolat és jobboldali cselekvés olyan párhuzamos szellemi–szervezeti stratégiát hajtott végre, melynek során az új évezredben – 2002-ben indulva, 2006-tól megerősödve, majd 2010-től immár kormányzati pozícióból – vezető szerepre tett szert.

Ennek köszönhetően a nemzeti-konzervativizmus ma Magyarországon a domináns ideológia, a jobboldali kormányzás politikai–társadalmi keretét, azaz a Nemzeti Együttműködés Rendszerét pedig konszenzusos hegemónia jellemzi.

A vállalkozások egyik legnagyobb problémáját a háború miatt megemelkedett áramárak jelentik.

A magyar vállalkozásokat segítendő 200 euro/megawatt árplafont vezet be a kormány.

Gulyás Gergely

TELJES CSŐD A BUDAPESTI PROPAGANDA LAKÓGYŰLÉS!

Alig 8️⃣.5️⃣% a töltötte ki a HIVATALOS választára jogosultak közül Karácsony "Lakógyűlését" ONLINE. :D
Ez a szám azonban NEM teljes, hiszen nem csak a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média