A magyar jobboldal sikerének titka a többség stratégiája, és évtizedes szakaszokban való, következetes végrehajtása. Ez három lépcsőből áll.
1️⃣Az első a politikai többség megszerzése, amelynek legközvetlenebb kifejeződése a parlamenti többség biztosítása – miután a Fidesz–KDNP egymás után négy alkalommal szerzett alkotmányozó törvényhozási felhatalmazást, ez adottnak tekinthető.
2️⃣A második a társadalmi többség létrehozása, amely szintén véglegesnek mondható: ezt jelezte, hogy a gyermekvédelmi népszavazáson a fideszes álláspontot százezrekkel többen támogatták, mint magát a párt listáját, amelyre pedig aztán minden idők legtöbb, hárommillió voksa érkezett.
3️⃣A harmadik lépcső még előttünk áll, ez a kulturális többség kialakítása.