A 2017-es népszavazáshoz hasonlóan a holnapi török választás is lényegében egy referendumként fogható fel az Erdoğan-korszakról, ami nagy horderővel bír nemcsak Törökország jövője, de a Nyugat számára is.

️A választás kimenetele a NATO szempontjából is fontos, hiszen Törökország nemcsak a védelmi szövetség második legnagyobb haderejével rendelkezik az Egyesült Álamok után, de annak harcedzettsége és felkészültsége a regionális és világpolitikában egyaránt meghatározó.

👉Ebből fakadóan a Nyugat szemszögéből a közel-keleti stabilitás és biztonság, valamint ezzel összefüggésben a migrációs kihívások aspektusából, illetve az orosz–ukrán háború befolyásolásának szempontjából sem mellékes, hogy milyen kormány alakul Törökországban a vasárnapi választások után.

40. születésnapja alkalmából köszöntjük Görbicz Anitát, a 233-szoros válogatott magyar kézilabdázót, a Győri Audi ETO játékosát és a nemzeti csapat irányító-balszélsőjét. Isten éltesse sokáig!

Zseniális: nemrég még kormányellenes tüntetéseket szervező politikai aktivista és MSZP-s politikus, EP-jelölt volt, ma azonban már „függetlenobjektív” elemző az ATV-n a méltán hírhedt Pulai András…

Az én pápám🙏 Minden szava arany

"Egy ötven év körüli nőről beszélt, aki egyszer arra kérte, „áldja meg az ő kisbabáját”, vagyis a táskájában ülő kiskutyát. „Elveszítettem a türelmemet és megszidtam a…

Mi erőnk felett segítűnk és folyamatosan provokál Ukrajna?
Hogy van ez?

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média