Economist: az Egyesült Államok magyar vezetőket is lehallgatott.
Vidék Hangjai: Csodálkozik ezen valaki?
️Bár a háború kezdete óta gyakran hallható narratíva volt, hogy az egész világ összefogott Oroszország ellen, egy év után már teljes biztossággal kijelenthető, hogy a valóság ettől eltér.
️Ez persze nem jelenti azt, hogy a világ országai Moszkva mellé álltak volna: saját érdekeikből kiindulva a mielőbbi békét szorgalmazzák, ennek eléréséhez pedig a konfliktusok tompítását, és nem kiélezését tartják megfelelő eszköznek.
☝️A Nyugat makacs hozzáállása pedig ahhoz vezethet, hogy az Oroszország elszigetelésére irányuló igyekezetében saját maga zárkózik el a „Többiektől”.
Economist: az Egyesült Államok magyar vezetőket is lehallgatott.
Vidék Hangjai: Csodálkozik ezen valaki?
Kezdődhet a bontás?
Már igazságügyi szakértő vizsgálja Tordai Bence budai villáját, mert az 1 százalékos Párbeszéd társelnöke több szabályt is megsértett.
A rendőrség is nyomoz.
Varga Judit nemrég jelentette be - és előtte már Kocsis Máté is utalt rá az elmúlt hónapokban -, hogy az eddigieknél szigorúbb gye
️mekvédelmi törvényre számíthat az európai közösség, ha már ennyire…
Olvassatok verseket! 
„Gondüző borocska mellett
Vígan illan életem;
Gondüző borocska mellett,
Sors, hatalmad nevetem.”
Április 11. Költészet napja. 
József Attila születésnapján ezzel a költeménnyel…
Kedves 444.hu!
Figyeljetek már arra, hogy ha már full hülyére veszitek az olvasóitokat, legalább a fordítás legyen patent, mert egy "csónak"-ba nehezen férnek be 400-an.
Az egy HAJÓ! Nem is kicsi.…
13 évvel ezelőtt ezen a napon a Fidesz-KDNP elsöprő győzelmet aratott a 2010-es országgyűlési választás első…
Szijjártó Péter ma Moszkvában tárgyal energiabiztonsági kérdésekről.
gyurcsány is
megtalálta az
örömét az ünnepeken, négy napig
merev részeg volt.
GRATULÁLUNK!
GYŐZÖTT Kovács Richárd kollégànk! Ricsié az ARANYPÁNT-DÍJ
️
️
️
️
KÖSZÖNJÜK MINDENKINEK, aki szavazatával segített,…
"A tenyérbemászó nyilatkozatok sosem álltak távol Fekete-Győr Andrástól, munkásságát erre építi."