A közelmúltban publikált közvélemény-kutatások középértékei, illetve az abból kiolvasható tendenciák is az támasztják alá, hogy változatlanok az ellenzéki oldal erőviszonyai:

a Fidesz–KDNP-pártszövetség a biztos szavazók körében visszaerősödött az egy évvel ezelőtti mértékre (51–52 százalék)
a Demokratikus Koalíció jócskán lemaradva ugyan, de hónapok óta vezeti az ellenzéki pártok versenyét (12–14 százalék)
a Mi Hazánk Mozgalom stabilan harmadik helyen áll (9–10 százalék)
a Momentum nem tudott érdemben erősödni (9 százalék)

️Rajtuk kívül csupán a Kétfarkú Kutyapárt áll a bejutási küszöb felett (6–9 százalék), a Jobbik inkább alatta szerepel (4 százalék), ahogy az LMP is (2 százalék). Az MSZP és a Párbeszéd helyzete kilátástalan, előbbi csupán 1 százalékon áll, míg az utóbbi egyes kutatások szerint mérhetetlen.

A magas inflációt a háború és a dollárbaloldal által is támogatott brüsszeli szankciók okozzák.

Háború+szankciók=infláció.

Ebből nem kérünk!

Karácsony Gergely még több dugót akar Budapesten.
️A főpolgármester már nemcsak utakat zár le, hanem le is bontja azokat.
Most a Nyugati téri felüljárót akarja ledózerolni, aminek beláthatatlan…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média