🟢Intézetünk igazgatója Békés Márton az M5 Kommentár Klub című műsorának volt a vendége!

👉Az adásban az európai értékek újraértékeléséről és a 21. század világnézetéről is szó esik:

A korábbi, súlyos történelmi katasztrófák nem ismétlődhetnek meg! Nem hagyjuk a háborúba való beugrást vagy beugratást.

A magyarok 57 százaléka szerint szigorúbb jogszabályokra van szükség nemcsak a pártokra, de a kampányban résztvevő minden szervezetre vonatkozóan.
A rendszerváltás óta történt legnagyobb…

Óriási sikertörténet, ami a kormány, az önkormányzat és egy helyi vállalkozó közreműködésével Nagyvázsonyban létrejött.

Az Ács Képzőközpont az egész régió sikere, küldetése pedig, hogy megtörténhessen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média