FELFOKOZOTT VÁRAKOZÁSOK – UKRAJNA ÉS A NYUGAT

A háború évfordulójához közeledve a hadszíntér mindkét oldalán felfokozott várakozásokat figyelhetünk meg. Ezek a várakozások az egyes érintettek számára negatív és pozitív előjelűek is lehetnek, gyakran ellentmondanak egymásnak, az azonban közös bennük, hogy valamilyen „nagy” dologra számítanak a közeljövőben.

Nyugaton és Ukrajnában is arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország újabb nagyszabású támadást készül indítani még február folyamán. Bár egyes vélemények szerint ez a támadás már el is kezdődött, hiszen Kupjanszktól Vuhledarig az oroszok több ponton is folyamatosan támadják az ukrán állásokat, azonban újra és újra felmerül a háború újabb hadszínterekre (Harkiv? Szumi? Kijev? Nyugat-Ukrajna? Odessza?) való kiterjesztése is.

Ezzel párhuzamosan azonban a nyugati sajtó és a nyugati vezetők is nyíltan beszélnek arról, hogy Ukrajna tavasszal ellentámadásra készül, amelynek lehetséges célpontja Kreminna és a Szeverodonyeck–Liszicsanszk agglomeráció, vagy Melitopol és Bergyanszk lehet (azaz a Krím szárazföldi összeköttetésének elvágása).

Ugyanakkor a nyugati sajtóban azzal kapcsolatban is egyre több írás és elemzés jelenik meg, hogy az ellentámadás sikerére kevés az esély, a Nyugat által küldeni szándékozott fegyverek későn és nem elegendő mennyiségben érkeznek meg, és Ukrajnának vélhetően el kell fogadnia a területveszteséget (vö. koreai forgatókönyv). Ezeknek a tömegesen érkező írásoknak a célja – ha eltekintünk az egyéni újságírói álláspontoktól és szakértői véleményektől, amelyeknek vélhetően szintén helye van ebben a képletben – lehet a nyugati közvélemény felkészítése vagy éppen a kijevi vezetésre történő nyomásgyakorlás is, de az ellenfél megtévesztését sem lehet kizárni.

Emlékezhetünk ugyanis, hogy az ukránok őszi ellentámadását megelőzően a nyugati sajtóban éppúgy számos szkeptikus cikk jelent meg, mint most. Az ellentámadás mégis bekövetkezett, az oroszokat egy ponton láthatóan felkészületlenül is érte – igaz, annak eredményei stratégiai szempontból nem voltak olyan jelentősek, mint amilyennek a sajtó végül láttatta (ahogy azt a relatíve gyors megtorpanása is mutatja).

A döntő továbbra is az lehet, hogy képesek-e az ukránok egy sikeres ellentámadáshoz elegendő mennyiségű, magasan képzett személyi állományt és megfelelő haditechnikát tartalékolni úgy, hogy a nyomás a fronton folyamatosan nő, és vélhetően nőni fog (miközben az őszi események előtt éppen ellenkezőleg, csökkent), az oroszok létszáma a korábbinál jóval magasabb lehet és a tavalyi eseményekből okulva az elmúlt hónapokban jóval alaposabban beásták magukat a front teljes vonalán és amögött is. Ahogyan az is kérdés, hogy a tartalékok ellentámadásba küldése nem csupaszítaná le a hátországot pl. egy Belarusz felől érkező támadás előtt, illetve, ha mindez ukrán szempontból pozitívan is alakulna, ez a sikeres ellentámadás valóban megfordítaná-e a háború menetét (ezúttal nem csak a sajtóban), vagy a herszonihoz hasonló zsákutcás siker lenne. Az ukrajnai mozgósítás módszereiről készült felvételeket látva ugyanis kétséges, hogy Ukrajna számára egy siker esetén is lenne újabb akkumulációs periódus, miközben az oroszok vélhetően újabb mozgósítási hullámot rendelnének el.

Az évforduló kapcsán az ukrán vezetés képviselői nagy nyugati támogatást ígérnek, amelyet Oroszország hosszú ideig fog emlegetni. Hogy mi lehet ez, nem tudhatjuk, szimbolikus és reális támogatás éppúgy lehet, az azonban gyanítható, hogy nem lesz teljesen független Joe Biden amerikai elnök lengyelországi útjától. A magam részéről azt sem tartom kizártnak, hogy Biden Ukrajnába látogat, bár ez – a Nyugat által egyértelműen várt orosz támadás előestéjén – kockázatokkal jár, hiszen ezt követően még kínosabb lehetne számára egy esetleges ukrán kudarc.

Márpedig nemcsak a sajtó alapján állíthatjuk, hogy Nyugaton szkeptikusak az ukránok teljes győzelmével kapcsolatban, hanem a fegyverszállítások felemás jellege alapján is. Bár látható, hogy egyre bővül a nyugati országok által küldött fegyvertípusok köre, azok szállítási ideje és mennyisége nincs összhangban az események alakulásával. Mintha a Nyugat meg akarná várni, mi lesz az újabb orosz erőfeszítések eredménye, és ha ismét a tavalyi következtetésre jutnak – azaz arra, hogy az oroszok tartósan megállíthatók/meggyengíthetők – akkor tovább fokozzák majd Ukrajna támogatását, ellenkező esetben azonban az idei ígéretek teljesítése is megakadhat, és a már most gyakran felbukkanó kompromisszumos békekötés elérése válhat a nyugati törekvések deklarált céljává. Ha azonban Ukrajna idén tavasszal súlyos és teljes vereséget szenvedne, az a nyugati országok – elsősorban persze az Egyesült Államok – számára annak dilemmáját vetné fel, hogy a komoly nemzetközi presztízsveszteséget vállalják fel, vagy a világháború kockázatát, és minden áron megpróbálják megfordítani a helyzetet. Ez annál is inkább az USA dilemmája, hogy az ukrajnai fegyverszállítások témája egyértelműen napvilágra hozta: Európa nem rendelkezik megfelelő mennyiségű fegyverzettel egy tényleges háború megvívásához és gyakran a rendelkezésre álló eszközök is rossz állapotban vannak.