Vörösre tapsolták a tenyerüket az EP idi-Ó-tái kontinenst lángba borítani próbáló Zselének. Orbán nem tapsolt.
Köszönjük miniszterelnök úr!
🟣A Momentum több hétig tartó és vélhetően nagyjából százmillió forintba kerülő plakátkampánnyal fordult rá Donáth Anna évértékelő beszédére.
🟣A messiásvárást azonban maga Donáth Anna törte le igen hamar, hiszen kijelentette: nem ő lesz a messiás, emellett még kormányváltást sem ígért. Lényegében nem jelentett be semmit, csak néhány erőtlen odaszólás volt a DK és Gyurcsány Ferenc felé.
🟣Az azonban érezhető volt, hogy a Momentum kommunikációs célja egyfajta Donáth–Dobrev szembenállás felmutatása, amivel azokat az ellenzéki szavazókat szólítanák meg, akiknek nem szimpatikus a DK és Gyurcsány Ferenc. A Donáth-féle szembenállás azonban több szempontból is hiteltelen.
Vörösre tapsolták a tenyerüket az EP idi-Ó-tái kontinenst lángba borítani próbáló Zselének. Orbán nem tapsolt.
Köszönjük miniszterelnök úr!
Zselé a győzelmi beszéde előtt 
️


NEM IGAZ, hogy az egyik legkisebb a magyar minimálbér! - Hagyjuk a „bezzegromániázást”: nem igaz, hogy szomszédunk előrébb járna nálunk!
A pontos elemzést a Mandinerben olvashatjátok, s ha tetszik,…
A magyarok négyötöde (80 százalék), de még a baloldali választók közel kétharmada (62 százalék) szerint is hozzá kellene járulnia az Európai Uniónak a határvédelem költségeihez. A kérdés…
️ mi a tökömért kéne tapsolni?
Ha 2024-ben nem szabadulunk meg a liberális vezetéstől az USA-ban és az EU-ban, világháború
lesz. Szabaduljunk
meg tőlük!