Ha Pulait vesszük alapul, ez azt jelenti, hogy megint kétharmaddal nyerne a Fidesz, hiszen ugyanezt kutatta ki április 2-án is! 
Pulai ma is kutatott: fej-fej…
👉A német energiapolitika kudarcáról több tény is árulkodik:
1️⃣újra kell nyitnia a kormánynak a természetszennyező szénbányákat
2️⃣az Egyesült Államok és Kanada mellett olyan az, emberi jogokat sárba tipró rezsimeknél kell könyörögni néhány hajónyi – egyébként szintén rendkívül természetszennyező – cseppfolyósított földgázért, mint Katar vagy az Egyesült Arab Emírségek
3️⃣a még két utolsó működő atomreaktor üzemidejét meghosszabbítják a legújabb hírek szerint
4️⃣teljesen kiszolgáltatottá vált Németország, ezért is akadt ki Robert Habeck gazdasági miniszter azon, hogy a "baráti országok" milyen drágán adják az LNG-gázt
5️⃣hiába állnak 92 százalékos töltöttségen a német gáztárolók, ez az éves fogyasztás 25 százalékát fedi le, a gázintenzív iparágak (többek között az acélipar, a vegyipar és a műtrágyaipar) vezetői pedig már nyíltan beszélnek arról, hogy ezen iparágak külföldre lesznek kénytelenek elmenekülni.
A háború kitörése óta a német kormány képtelen volt a saját érdekeit képviselni, amit jól mutat, hogy az amerikai geopolitika érdekek kiszolgálása következtében leginkább csak sodródott az eseményekkel. A 200 milliárd eurós hitelfelvétel – aminek elképesztő méretét jól jelzi, hogy ez a német GDP 5 százalékának felel meg – azonban arra enged következtetni, hogy az energiaválság súlyossága szinte már kezelhetetlen méreteket öltött, ezért Németország is rászorul arra, hogy hosszú idő után saját érdekeit tartsa szem előtt.
A német energiapolitika kudarcáról több tény is árulkodik:
1) újra kell nyitnia a kormánynak a természetszennyező szénbányákat
2) az Egyesült Államok és Kanada mellett olyan az, emberi jogokat sárba tipró rezsimeknél kell könyörögni néhány hajónyi – egyébként szintén rendkívül természetszennyező – cseppfolyósított földgázért, mint Katar vagy az Egyesült Arab Emírségek
3) a még két utolsó működő atomreaktor üzemidejét meghosszabbítják a legújabb hírek szerint
4) teljesen kiszolgáltatottá vált Németország, ezért is akadt ki Robert Habeck gazdasági miniszter azon, hogy a "baráti országok" milyen drágán adják az LNG-gázt
5) hiába állnak 92 százalékos töltöttségen a német gáztárolók, ez az éves fogyasztás 25 százalékát fedi le, a gázintenzív iparágak (többek között az acélipar, a vegyipar és a műtrágyaipar) vezetői pedig már nyíltan beszélnek arról, hogy ezen iparágak külföldre lesznek kénytelenek elmenekülni.
Mindezek összessége lényegében két választási lehetőséget hagy a kormánynak: vagy nem lesz gáz, vagy annyit kell fizetniük az LNG-ért, amennyit a „baráti országok” nem szégyellnek elkérni érte.
👉Mindehhez társul, hogy a német infláció mértéke történelmi csúcson van, augusztusban mindössze 7,9 százalék volt, szeptemberben már 10 %-on, a világ egyik legnagyobb bankja, Deutsche Bank már 3–4 százalékos visszaesést jósol 2023-ra.
Ezek a számok önmagukban nem riasztóak, azonban, ha folyamatként tekintünk az elmúlt hónapok eseményeire, akkor azt láthatjuk, hogy június közepén még a szankciók kérlelhetetlen védelmezői azt hangoztatták, hogy „Európának nem fájnak a szankciók, és közel 3 százalékos növekedés várható”, ehhez képest néhány hónap alatt eljutottunk odáig, hogy a tél közeledtével már biztos recesszióról beszélünk Európa ipari nagyhatalma kapcsán.
A jelenlegi tendenciák alapján pedig úgy tűnik, hogy a német gazdaság helyzete tovább fog romlani, ami egész Európára hatással lesz. Ezért is valószínűsíthető, hogy 200 milliárd eurós hitelt az eurózónához tartozó államok (francia és olasz kritika már érkezett) némi rosszallás mellett, de el fogják fogadni, mert a német gazdasági összeomlás egyetlen európai országnak sem érdeke.
A Karc Fm vendége voltam a témában:
Ha Pulait vesszük alapul, ez azt jelenti, hogy megint kétharmaddal nyerne a Fidesz, hiszen ugyanezt kutatta ki április 2-án is! 
Pulai ma is kutatott: fej-fej…
🥹 igaz történet alapján
KÉT ECR-ES HOZZÁSZÓLÓ A KIVETÍTŐN: MATTEO BIANCHI ÉS JÓMAGAM, mindketten Dubravka Suica asszonyhoz, az EuRópai Bizottság alelnökéhez szóltunk, Európa jövőjéről, A Régiók Bizottsága brüsszeli plenáris…
Ne legyenek illúzióink, az, hogy az interjúban Podoljak, Zelenszkij tanácsadója az agyaglábakon…
"When it comes to sanctions, I must say I have a problem and … unless you come and help I will use…
Sírok! 


Pulai ma is kutatott: fej-fej mellett a Fidesz és a baloldal. Csak jelzem: április 2-án is ugyanezt kutatta ki!
A lengyelek több mint fele amerikai atomfegyvereket szeretne látni az ország területén! Részletek
️
️
️
Köszönöm szépen! Meghátrálni nem fogunk! Jelentkezzetek ti is a Megafon képzésére! Ott azt is megtanulod, hogyan küzd a Facebook cenzúra ellen!
Ismét lecsapott a Facebook…