️ Tegnap Szergej Szurovikin tábornokot nevezték ki a "különleges hadműveletben" résztvevő orosz csapatok parancsnokává.

ℹ️ Szurovikin eddig a Déli Katonai Körzet parancsnokaként vett részt a háborúban (többek között a Zolote/Hirszke, illetve Szeverodonyeck melletti harcokban). Karrierje során számos harci övezetet járt meg, ott volt Afganisztánban, részt vett az 1991-es augusztusi puccskísérletben, utána az akkor forró pontnak számító Tádzsikisztánban szolgált, az akkor (is) a tálibok által uralt Afganisztán határánál. Részt vett a második csecsen háborúban, 2017-ben pedig a szíriai orosz erők parancsnoka volt - az összes parancsnok közül a leghosszabb ideig. A hírek szerint Aszad szír elnök kérésére hosszabbították meg több alkalommal is szíriai megbízatását, hazatérésekor pedig az Oroszország Hőse kitüntetést kapta meg Vlagyimir Putyintól. Ezt követően az orosz légi- és kozmikus erők parancsnoka lett.

️ Karrierjénél azonban érdekesebb lehet politikai támogatottsága, a mögötte álló lobbi, ez ugyanis sokat elárulhat az orosz belpolitikai folyamatokról. Az orosz eliten belül két, egymással szembenálló csoport látszik kirajzolódni: az egyik megegyezésre törekedne, a másik azonban úgy véli, erre már nincs lehetőség, és Ukrajnához hasonlóan Oroszországnak is teljes erőbedobással kell résztvennie a háborúban. Szurovikin az utóbbi csoporthoz áll közel, amit jól jelez az is, hogy a "héják" két fő alakja, a Wagner mögött álló Jevgenyij Prigozsin és Ramzan Kadirov csecsen vezető is üdvözölte a hadseregtábornok kinevezését. Kadirovval egyébként még Szurovikin csecsenföldi szolgálati idejéből ismerik egymást, akkor egy botrány során a parancsnok kiállt a csecsen katonái mellett.

A két csoport meglétét és szembenállását az elmúlt hónap több eseménye is megvilágította, bár az "egyezkedők" pontos kilétét nehezebb lenne meghatározni, mint a "héjákét". Utóbbiak az orosz vereségek és a mozgósítás során kialakult problémák miatt egyre nyíltabban fogalmaznak meg kritikát a védelmi minisztériummal szemben és egyre hangosabban követelnek hatékony és látványos válaszcsapást az egyre merészebb ukrán akciók miatt. Előbbiek létére az olyan furcsaságok utalnak, mint például az azovosok presztízsveszteségel járó kiadása Ukrajnának, amelynél Roman Abramovics oligarcha volt a közvetítő. Abramovics már a márciusi isztambuli tárgyalásokon is feltűnt, és akkor is a radikálisabbak célkeresztjébe került. Oroszországban vélhetően számos olyan oligarcha, politikus és hivatalnok van, akik még reménykednek Nyugaton befagyasztott vagyonuk visszaszerzésében, a további eszkaláció esetén pedig erről le kellene mondaniuk - csakúgy, mint az orosz államnak a szintén befagyasztott valutatartalékairól.

Bár Putyint a mainstream sajtó általában teljhatalmú diktátorként írja le, uralma húsz éve alatt végig inkább szembenálló érdekcsoportok (a "Kreml bástyái") feletti bíróként funkcionált. Jelenleg úgy tűnik, Putyin a radikálisok felé hajlik, Szurovikin kinevezése mellett erre utal az is, hogy Kadirov vezérezredesi rangot kapott, és főképp az, hogy a területek formális elcsatolása egy újabb kaput zárt be a Nyugattal és Ukrajnával való megegyezést illetően.

A közeljövő kérdése az lehet, hogy a "héják" megerősödése és a részleges mozgósítás elrendelése változtat-e a fronton kialakult helyzeten, és: 1) amennyiben igen, úgy a Nyugat, 2) amennyiben nem, úgy Oroszország a további eszkaláció vagy a hátrálás mellett dönt majd.